Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)
nálta. A Bach-korszak németesítő politikát folytató hivatalnokai 1859-re csak kilencvenöttel növelték a német anyanyelvűséget vállalók számát. Esztergomban a szabad királyi városban a 8700 fős lakosság 11 százaléka, 968 fő felelt meg a cenzus követelményeinek. Gyár után senki sem adózott a városban. A választójogosultak legnagyobb része a birtoka után adózókból került ki. A kézműves ipar után adózók 50 százalékát találjuk a választók között. A kereskedőknek, fuvarosoknak, szekereseknek mindössze 10 százaléka rendelkezett választójoggal. Ezek a számok is jól mutatják a kisipar és a kereskedelem erőtlenségét, a közügyekben való részvételük kis mértékét. A megyei és városi hivatalokban, valamint az önálló irodákban működő jogászok és egyéb értelmiségiek száma 112 fő volt a királyi városban. A királyi város továbbra is déli irányba terjeszkedett, bár 1860-ban csak 43 házzal találunk többet az 1850-es állapothoz képest. 1860-ban a birtok és a mesterség után adózók száma alig változott, csekély mértékű növekedés mutatható ki a szekeresek, szállítók számának növekedésében. Nagyobb mértékben növekedett a választó kereskedők száma. 1867-ben az 1840-es évekhez hasonlóan a legtöbb adót fizetők a királyi város területén a gazdálkodók és szekeresek köréből kerültek ki. Az első kereskedő a 12. helyet foglalta el a legtöbbet adózók listáján. A szabad királyi város adózóinak sorából számosán hiányoznak azok közül, akik fontos szerepet töltöttek be a város politikai, társadalmi és kulturális életében. A főpapság és az egyházi tisztviselők a Vízivárosban 18