Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

ban nagy szerepe volt annak az értelmiségnek, amely az érseki udvart és a főkáptalant övezte, valamint a megyei és városi tisztikarnak, s a városban a hivatalok miatt nagy számban megforduló birtokosoknak.

A szabadságharc bukásával a Takarékpénztárt is súlyos veszteségek érték a magyar bankjegyek elértéktelenedése miatt. A gazdálkodás az önkényuralom éveiben nehezen indult meg.

A város lakosságának igényeit azonban jobbára az 55 céhbe tömörült kézműiparosság (504 fő) elégítette ki. A kereskedőket (70 fő) az 1851. július 5-én megalakult kereskedői testület tömörítette. Legmódosabbak a lisztkereskedők voltak, de nagy piaccal bírt a fűszer- és vaskereskedelem is. A népesség nagyobb felének a földművelés biztosított megélhetést. Az 1850-es évek közepén a lakosság 58 százaléka volt agrárfoglalkozású.

A jelentősebb ipari üzemek hiánya kihatott a város területi növekedésére, a népesség számára, s a lakosság foglalkozási és vagyoni tagozódására egyaránt.

A népesség alakulása úgy mutatkozik meg, ha összevetjük adatainkat egy korábbi felméréssel. Amikor Rudnay Sándor 1820-ban visszatért a városba, s megkezdte a főszékesegyház építését, akkor 10 169- en laktak a négy településen, s ez négy év alatt 11 157 főre emelkedett. Ez a szám 1850-ben mindössze 11 661 fő volt. A nemzetiségek megoszlásában egyértelműen érezhető a reformkori magyarosodás hatása. 1850-re a négy városrész lakóinak többsége római katolikusnak és magyarnak vallotta magát. A német nyelvet elsősorban a szabad királyi városi iparosok, s az ekkor Szenttamáson élő zsidóság hasz17