Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

podó polgárság megtakarított vagyonát házak, üzletek építésébe fektette. Ezek az építkezések járultak hozzá a város máig megmaradt barokk arculatának kialakításához.

A közgyűlés már 1714-ben határozatot hozott, hogy a Városház előtti téren (a Városház a mai Széchenyi tér 22-es számú ház helyén állott) a polgárok házaikat és boltjaikat egységesen építsék, és fazsindellyel fedjék be. Az új házak felépülésével az iparos és kereskedő polgárság élet- és munkafeltételei jelentősen javultak: 1715-re már 19 önálló céh alakult és működött Esztergomban. A kézművesipar kialakulása mellett a lakosság többségének a mezőgazdaság, ezen belül a szőlőtermelés biztosított megélhetést. A gabonatermelésre alkalmatlan föld az elvetett magnak csak három és félszeresét adta vissza. A királyi város és Szentgyörgymező szántója egy tagban volt, míg Víziváros és Szenttamás nem rendelkezett szántófölddel. A kis területen lévő legelő és kaszáló minőségét a Duna áradásai befolyásolták. Ezeknek a kedvezőtlen körülményeknek köszönhetően a szőlő- termelés vált elsődlegessé.

Az 1710-es évek második felétől dinamikussá váló fejlődés eredményeként 1720-ra a hajdani középkori királyi város 2700 lakosával, 417 háztulajdonosával szinte teljesen beépült. A romjaiban még meglévő városfalakon belül (még állt a Budai és a Lőrinc kapu is) kialakultak a telkek és a rájuk épített házakkal az utcák új nyomvonala. Az így kialakult város nem egyezett meg mindenben a középkori alaprajzzal.

Néhány év múlva így látta Esztergomot Bél Mátyás, a neves történet- és földrajztudós:

7