Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)
személyek, akik István felhívására érkeztek az országba. 1000 második felében III. Ottó császár biztatására Asrikot (Aszták), Szent Adalbert tanítványát küldte István, II. Szilveszter pápához koronáért és az érsekség alapításához szükséges felhatalmazásért. A pápa készségesen teljesíthette mindkét kérést, ezzel is elismerve a hazai egyházszervezés sikerét. A koronázás időpontja vitatott. Az egyik vélemény szerint, 1000 decemberében, mások szerint pedig 1001 januárjában került rá sor. A helyszíne Esztergom volt, ahol 997-ben már sor került István felövezésére. A koronázást a nem sokkal korábban felszentelt esztergomi érsek végezte. Ennek során először püspökké szentelték a királyt, majd a koronával a világi hatalmat is elnyerte. így a király az egyházi és világi hatalom közötti kapoccsá vált. A haderő megszervezése István azzal, hogy megszerezte Koppány vezéri birtokát, sajátos helyzetbe került, mivel nem volt jogalapja, hogy Koppány birtokait megtartsa. Természetesen az erősebb jogán birtokolhatta volna a területet, de ez nem volt legitim jogcím. Ha ez elfogadott lett volna, akkor Koppány sem keresett volna jogalapot Géza birtokának megszerzésére a Sarolttal kötött házasságban. István szakított a jogszokással és időleges törvénytelenség árán, de egy új hatalmi rendszer kiépítését kezdte meg. Az új hatalom négy tartópillére: a keresztény hit, az egyház, a papi szervezet és a hadsereg. 62