Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)
kony, mindaddig, míg ki nem tör a pánik. A rend felbomlásakor a zűrzavarban a harcosokon bizonytalanság lesz úrrá, megszűnik a vezetés, és a tovább harcolókat is magukkal ragadják a menekülők. Általában ez volt az a pillanat, amikor a tovább kitartó fél magáénak tudhatta a sikert. A menekülők után vetették magukat, és kezdetét vette az üldözés, mely a győztes fél rendjét is felbomlasztotta. A nyugati katona számára a becsület azt diktálta, hogy az utolsó csepp véréig kitartson a sorban, és soha ne hagyja cserben a bajtársait. Ez a szemlélet aztán konzerválta a védő- fegyverzet használatát, mivel nem engedte, hogy a harcosok mozgással vonják ki magukat az ellenség csapásai alól. A nyugati seregekben a könnyűfegyverzetűek mindig csak másodlagos szerepet játszhattak, csak szolgálóleányai lehettek a csatatereket uraló nehézfegyverzetűeknek. A sztyeppi lovaskultúrák körében más szabályok alakultak ki. A társadalom fennmaradása nem egy földterület megtartásától, hanem az állatállomány megőrzésétől függött. Az ellenséges hatásokkal szembeni védekezés legkézenfekvőbb módja volt, hogy egyszerűen kivonták magukat annak hatása alól, hiszen a nép az állatállománnyal együtt folyamatosan mozgásban volt. Az összecsapás helyszínének időleges elhagyása nem elfutás volt, hanem manőver. Ezt persze kezdetben a nyugatiak rendszerint félreértették, és eufórikusán vetették magukat a „menekülők” után. A harc dinamikája megkövetelte a nagylétszámú tartalékok képzését, ami lehetővé tette a vezér számára a folyamatos vezetést. Ez a mozgékony hadviselés kedvezett az fj fejlődésének, hiszen a lőfegyver térben jelentősen megnövelte egy kötelék pusztítási képességét. A könnyűlovas taktika a lovasíjászok tűzcsapásaira épül. Az ellenség erejét az íjakkal kellett megtörni, a közelharc csak a siker kifejlesztésének eszköze. Ezért hát senkit ne 36
