Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

fejezve óhaját, hogy adják kezébe a könyvet, mely a négy evangéliumot tartalmazza, mint ahogy nemegyszer megtette már ünnepélyes szertartások közepette. Majd áhítatosan megcsókolta a könyvet és megparancsolta, hogy a jelenlévő főurak és főhivatalnokok ugyanúgy cselekedjenek. Ezt a szokást pedig megtartja a keresztények legnagyobb ünnepein: húsvétkor és karácsonykor. Hasonlóképpen viselkedik a szaracénok, zsidók és bálványimádók fő ünnepein. Mikor a dolog okát kérdezték, így felelt:

„ Négy prófétát imádnak a világon, akiknek mindenki tisztelettel adózik. A keresztények Jézus Krisztust vallják uruknak, a szaracénok Mohamedet, a zsidók Mózest, a bálványimádók pedig Szagamoni Borkant, mint első' istent a bálványok közt. En mind a négyet tisztelem és becsülöm, mert egyikük bizonyára a legnagyobb és legigazabb a mennyekben, és annak a segítségét kérem. ”18

Mikor megkérdezték tőle, hogy miért nem keresztelkedik meg, azt felelte, hogy a bálványimádók sokkal nagyobb hatalmat mutatnak, mint országának keresztényei, akiket tudatlanoknak tartott. Ha azonban a pápa tudós keresztényeket küldene, akik bebizonyítanák, hogy hatalmasabbak a bálványimádóknál, úgy ő és alattvalói örömmel hajtanák fejüket a keresztvíz alá.

Hasonló felfogás jellemezte Géza fejedelmet és a Metód legenda is hasonló helyzetet örökített meg. Thietmar püspök megbotránkozva jegyezte fel, hogy a fejedelem keresztény létére nem mulasztott el áldozni ősi isteneinek sem. „A mindenható Istennek és a különféle isteneknek gúnyból áldozott. ”19 — vélte a püspök, mert hívő keresztényként nem akarta elfogadni, hogy a nomád fejedelem nem engedheti meg magának, hogy bármelyik istent is magára haragítsa az áldozat elMarco Polo utazásai. Bp., 1984, Gondolat. 148. o.

19 Thietmar. Gombos. 2203.

22