Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

rúságát kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította ’71.

Ez a zarándokjárás rangot és jelentős jövedelmet biztosított a bazilikának. Nem csoda hát, hogy 1046 után, a po- gánylázadás idején a kanonokok kiemelték a testet a szarkofágból és a bazilika padozata alatt kialakított kősírba rejtették egy fakoporsóba zárva. A sírt hatalmas fehér kőlappal zárták le, mely néhány centiméterrel kiemelkedett a padozatból. A szarkofág továbbra is ott állt az eredeti helyén, csak a beavatottak tudták, hogy a király teste már nem pihen benne. Valószínűleg ekkor került sor a jobb kéz leválasztására is. A későbbi ábrázolások azt mutatják, hogy a kéz-ereklye nem csak a máig megőrzött kézfejből állt, hanem az egész jobb kart magában foglalta. A kar sajátos helyzetben rögzült. Az alkar könyökben meghajlott, a tenyér pedig ökölbe szorul. Szántó Konrád72 szerint a test gyors kiszáradása okozta a kar szokatlan helyzetét.

Véleményem szerint ez a helyzet egyáltalán nem szokatlan. Nem törvényszerű, hogy az elhunyt karjait a test mellett kinyújtott helyzetben kell rögzíteni. Elképzelhető, hogy a király a testen nyugvó meghajlított jobbjában valamilyen tárgyat tartott. Keresztet vagy éppenséggel kardot. A jobb ugyanis nem szorítja össze a markát, hanem részben nyitott állapotban van, mintha fogna valamit. A Képes Krónika mini- atúráján, sírba helyezésekor a király jobb kezében jogar, a balban pedig országalma látható. III. Béla szintén jogarral a jobb kezében lett eltemetve.

Különös, hogy csak a jobbot választották le ereklyének. A szokás és a logika is azt diktálná, hogy a mumifikálódott fejet őrizzék meg ereklyeként. A kar leválasztása valószínűj Hartvik püspök legendaszerkesztménye. IKE 133. o.

72 Szántó Konrád: A Szent Jobb tisztelete a középkorban. SZIK 174. o.

104