Walter Gyula: Szent beszéd (1890)
I I «Áldott ember, ki az Úrban bízik és kinek bizalma az Úr.» Jeremiás. XVII. 7. Á. H. ! Szomorú, fájdalomteljes tény az, ha az ember legbecsesebbjét e földön elveszíti, vagy annak bekövetkezhető elvesztése miatt annyira kell remegnie, hogy patakként hulló könyei nem tudnak felszáradni, panaszai nem akarnak elnémulni, kéztördelései nem képesek véget érni. Súlyos, érzékenyen gyötrő napok azok, midőn a legkinzóbb szenvedések, a legterhesebb csapások oly erővel törnek ránk, hogy legrészvevőbb barátaink is alig bátorkodnak vigasztalni; midőn emberi készség, tudomány és erő nem képesek segélyt nyújtani; midőn oly sürüek és nagyok a látogatások, hogy az eget is elzárkozottnak hisszük szünetlen jajveszékléseink és szivrepesztö könyörgéseink elől. Nehéz, mélyen leverő idők azok, midőn — mintegy a fájdalom tengerébe merítve — a zokogás mitsem használ, a gondosság tehetetlen, a szeretet — erőtlenségének fájó tudata miatt — a kétségbeesés veszélyében forog. Ily kínteljes és szenvedésdús napokat, heteket, sőt hónapokat éltek át eleink 150 év előtt, midőn 1739. nyarán a legveszedelmesebb, a leggyilkolóbb halál rontott e város békés házaiba és nem tekintve É __ V T3=5 2 VÁROSI KÖNYVTÁR Észt érjem íieríi
