Walter Gyula: Szent beszéd (1890)
1 — 18 — kort, nem állást, nem vagyoni helyzetet és nemet, könyörtelenül szedte sűrű áldozatait. Az aggastyánok mellett, kik talán már örvendve várták a szabaditó angyalt, ki véget vessen hosszas küzdelmeiknek és megadja nekik a legnyugodtabb békét: életerős, munkakedv és alkotási vágy által eltelt férfiak; az élet tavaszán álló, fejledezö bimbókhoz hasonló haja- donok; nemes gondolkozású, tettvágyó, deli ifjak szálltak alá a halál csendes birodalmának mélyébe. Itt szülők siránkoztak drága gyermekeikért; ott vigasztalhatlan özvegygyé lett fiatal asszony feledhet- len férjéért zokogott. Itt az elviselhetlen fájdalom által legyőzött férj omlott össze szeretett nejének hült teteménél; ott szerencsétlen árvák szivszakgató jajszavai hangzottak! Nyomasztó lehangoltság, fájdalmas levertség, bu- songó aggodalom nehezedett a városra. A munka pihent, a kereskedelem szünetelt. A házak üresek, az utczák néptelenek voltak. A benlakók menekülni ügye- keztek, az idegenek távolról kerülték el a szomorú falakat, melyeknek síri csendjét a folytonos temetési énekek gyászos hangjai csak borzalmasabbakká tették. Méltán elmondhatta magáról a magyar Sión, Jeremiás prófétának a pusztuló Jeruzsálemre vonatkozó szavait: «Miképen ül magában a város, mely néppel volt tele . .. szomorúság tölti el szivét és gyász ül homlokán... elhagyottá tette az Úr és eltöltötte keserűséggel.» 1 Bármily súlyosak voltak is azonban a szenvedések, melyeket a pusztító halál a város lakosságára árasztott; bármily fájdalmasak voltak is a veszteségek, melyek 1 Jer. Siralm. I. II. £
