Kőrösy László: Szabadelvű sajtót! (1879)
7 m. Vannak emberek, kik a phrásisok csillogó szótárából szedik kifejezéseiket, mikor valami nagyot akarnak mondani. Ilyen csillogó phrásisok: „megkondult a vészharang, az iszonyú pusztulás képe borzasztó Szegeden; nem sajnálkozó jó szándék, hanem áldozatkészség“ szavaztatott meg Magyarország első káptalanával 500 forintot majdnem ugyanazon a napon, mikor szegény városunk, melynek a deficiten kivül más védszentje nincsen, ugyanannyival járul az irtóztató csapás enyhítésére. A magas főkáptalan nem vehette jó néven a vezérczikk bókjait. A magas főkáptalan nem szorul ilyen koszorúkra. Ha érdemről van szó, városi képviselőtestületünket igazi méltánylás illeti. Pedig nem kapott vezérczikket, de nem is szorul ilyen koszorúkra. Mért nem választja meg ilyenkor az őszinte méltánylás az érdem igaz dicséretét? Minek a bók, a hízelgés, mikor elég volna egy kis igazság, egy kis méltányosság és egy kis lelkiismeret? Elfogultság mellett ne keressünk igazságot. Egyoldalú lesz ott az elv, korlátozott a kifejezés, lekötelezett a toll. Egy jóravaló hetilap szerkesztőjétől megköveteljük, hogy független álláspontról, őszintén, egyenesen mondja ki azt, a mit minden becsületes ember érez. Ne csüg- geszsze őt néhány meggáncsolt hazafi epekedése vagy fondorkodása, hanem bátorítsa az egész közönség helyeslése, lelkesedése és elismerése. Szóljunk tehát valamit a függetlenségről és az egyenes szóról. A teljes függetlenség mai nap valami ideális állapot. Különösen kis városban a legveritékesebb állapot. Mert a rokonság kötelékei gyakran megkötözik az elveket is. De azért mégse lehetetlen. Független szerkesztőnek azt nevez
