Dobay Pál: Pálosok a Pilisben és a Pilisből. A Pálos rend születése és elterjedése (2006)
PÁLOSOK A PILISBEN ÉS A PILISBŐL (A PÁLOS REND SZÜLETÉSE ÉS ELTERJEDÉSE) A pilisi erdők nem anyagi természetű ajándékainak első tudatos keresői ill. élvezői kétségtelenül a remeték voltak. Ki a remete? - Olyan befelé fordult, csendet és egyedüllétet sóvárgó ember, aki vallásos érzéstől is indíttatva lemond a kényelemről, családi életről, rangról és gazdagságról. Tudatosan vállalja a természettel és a természetben való egyszerű és kemény életformát. Magányos völgyet vagy félreeső barlangot keres fel állandó lakhelyéül, ahol kizárólag a munkának, a szemlélődésnek és az imádságnak él. Napközben keményen dolgozik: erdőt irt, az irtásterületen megtermeli szegényes ennivalóját, kosarat fon, gombát gyűjt, gyógynövényt keres. így biztosítja szerény megélhetését. O az első állandó erdei munkás. Hajnalban és alkonyaikor - amikor még jobban megnő a csend az erdőn - felszítja a már éppen csak pislákoló tüzet, előveszi bibliáját, olvas, ír, imádkozik, könyvet fordít vagy másol, és el-eltűnődik az ég, a föld meg az élet nagy, nehéz titkain. Övé a csend: napjaink legnagyobb hiánycikke. Békéssé és nyugodttá teszi a magány: ma is ezért megyünk az erdőbe. A pilisi erdők vadregényes völgyeikkel, hallgatag szikláikkal és barlangjaikkal valósággal vonzották a középkor vége felé a remetéket. A mozgalom legmélyebb gyökere a korabeli alapvetően vallásos társadalomban keresendő. A sűrű erdőket, sziklás-hegyes vadonokat mind többen népesítik be olyan férfiak, akik a pusztában böjtölő-imádkozó Jézusra tekintenek, s példaképük az egyiptomi I. Remete (Thébai) Szent Pál (+341). Számukat illetően megközelítőleg sincs pontos értesülésünk. Az a körülmény azonban, hogy Özséb esztergomi kanonok (=püspöki tanácsadó) 1250 táján a mai KeszXölc-Klastrompusztán összegyűjti és az ún. Pálos szerzetesrendbe tömöríti őket, meglehetősen sok pilisi remetére enged következtetni. Mivel a remeték I. Remete Szent Pál példáját követték s pártfogását kérték, az újonnan alakult közösségnek ő lett a védőszentje,majd a rend névadója. 1.
