Prokopp Gyula: Packh János, 1796-1839 (1974)
eltér az elfogadott tervtől. Csak Packh egyénisége és Rudnaynak iránta való rendkívüli bizalma adhatja ennek magyarázatát. Packhban szerencsés módon egyesült a gyakorlati érzék[28] a nagyot alkotás vágyával és képességével és addigi esztergomi működésének sikerei csak növelték önbizalmát. Rudnay viszont örömmel fogadta Packh nagyszabású tervét, mert minél nagyszerűbbnek akarta látni nagy vállalkozását, az ország egyházi központjának megteremtését. Kühnelt pedig elismerés illeti, hogy végül is nem hiúsította meg Packh tervének megvalósulását. Kühnel Pál 1824. január 11-én, Bécsben, váratlanul elhunyt. Halálának hírére neves építészek folyamodtak Rudnay hoz, hogy Kühnel örökébe léphessenek. így Alois Pichl[29], aki Leardi bécsi nuncius ajánlásával már 1820-ban is jelentkezett Rudnaynál, továbbá Koch Henrik [30], számos főúri kastély építőmestere, valamint Engel József[31], az Esterházy család építésze. Rudnay azonban mindhármat mellőzte anélkül, hogy csak tárgyalást is folytatott volna velük. Ehelyett Packhot bízta meg Kühnel munkakörének ellátásával, egyelőre az addigi illetménnyel későbbre ígérve fizetésének rendezését. Packhnak mint Architects-Adjunctnak, évi fizetése 1200 bécsi értékű forint volt, ehhez járult a teljes ellátás (lakás, étkezés) és egy kétlovas hintó használata. Az Ígért fizetésrendezés 1827 októberében történt meg. Rudnay ekkor Kühnelével egyenlő értékű fizetést állapított meg Packh számára, mégpedig visszamenőleg is, 1824 áprilisától kezdve. Kühnel fizetése 4000 bécsi értékű forint volt, természetbeni járandóság nélkül. Packh újabbi fizetését 1000 ezüstforintban határozta meg Rudnay. Ehhez járult évi 12 akó[32) bor, 20 pozsonyi mérő búza, 40 pozsonyi mérő rozs, 10 pozsonyi mérő árpa és 12 köböl tűzifa, valamint az addig is élvezett kocsihasználat. Rudnay halála után egyebek között azt is szemére vetették Packhnak, hogy önkényesen vezette az építkezést. Ez a vád azonban alaptalan. Rudnay, ha Esztergomban volt, naponta megszemlélte a munkát. Packh mindent megbeszelt vele, különösen a Kühnel-féle terven tett minden változtatást. Az azonban igaz, hogy Rudnay rendíthetetlenül bízott Packh becsületességében, szaktudásában és hűségében, ezért többnyire elfogadta javaslatait. A Rudnay és Packh közötti viszony jellemzésére teljes szövegében közöljük azt a rövid levelet, amelynek kíséretében Rudnay 1826. húsvétjára a saját címerével díszített arany zsebórát küldött Packhnak: „Fogadja emlékül — írta — ezt a húsvéti piros tojást, úgyis mint az én legteljesebb megelégedésem jelét. Ha örömet okoz Önnek, akkor állandóan hordani fogja és ezzel megkettőzi az én örömemet. Munkánk ezévi, szerencsés folytatására atyai áldásomat küldöm. Az Úristen legyen Önnel.” Mikor pedig anyagi nehézségek miatt átmenetileg csökkenteni kellett az első évek hatalmas lendületét és ezért Packh a munka megszakításának gondolatát vetette fel, 1827 januárjában így válaszolt Rudnay Packh javaslatára: „Részletes jelentéséből úgy látom, hogy Ön kishi- tűvé lett és hite ingadozni kezd, mintha a hatalmas és jóságos Isten megvonta volna tűlünk segítségét, melynek eddig csodálatos módon örvendhettünk .... Nem szabad, hogy ennél a nagy vállalkozásnál kishitűség vegyen erőt rajtunk . . . Nem lesz Önnek oka arra, hogy a kellő óvatossággal tett előzetes intézkedéseit megváltoztassa, még kevésbé, hogy visszavonja azokat. Az építkezés szüneteltetésének még a gondolata is idő előtti halálomat okozná és hiszem, hogy ezt Ön sem akarja. Isten segítségével minden időveszteség nélkül folytassa nagyszerű elgondolásainak megvalósítását.” Viszont Packh is mindig elismerte, mivel tartozik Rudnaynak. 1827 októberében így írt: „Szolgálataimnak jóakaratú elismerése, melyben Hercegséged eddig részesített, oly nagy jutalom számomra, hogy egyetlen alkalmat sem fogok elmulasztani hálás köszönetem kinyilvánítására Hercegségeddel szemben, akinek rendelkezéséből létesül ez a nagy mű, amely kezdete volt az én nagy és nyilvános hírnevemnek.” [33] Az immár egyedül Packh vezetése alatt továbbfolyó munka során csupán a templom belső falsíkjának kikép8. A bazilika földszinti alaprajza Kühnel terve szerint 9. A bazilika hosszmetszete a Packh által módosítottKühnel- féle terv szerint zésénél történt jelentősebb eltérés Kühnel tervétől. Kühnel ugyanis a falak mentén elhelyezett 54 szürke márványoszloppal kívánta tagolni a vörös márványlapokkal burkolt falsíkot és ezeket az oszlopokat — Rudnay kívánságához képest — az érseki uradalom gerecsei márványbányájából akarta kitermelni (8. kép). Evégből a hegység több pontján végeztek feltárást, de ezek nem jártak a kívánt eredménnyel, mert nem sikerült megfelelő méretű és minőségű tömböket találniok a szükséges mennyiségben [34]. Ezért már Kühnel arra gondolt, hogy homokkőből készítteti el az oszlopokat. Mikor pedig Packh lépett Kühnel örökébe, teljesen elhagyta az oszlopokat, mégpedig azért is, hogy így tágasabb legyen a templom belseje. Különösen a szentélyben volt erre szükség, mert itt csak nehezen lehetett volna elhelyezni a kanonokok stallumait az oszlopok között (9. kép). Packh szürke márványból készült lizenákkal akarta mezőkre osztani a falak vörösmárvány borítását, de Rudnay kívánságára elhagyta alizenákat. Rudnaynak ugyanis az volt a szándéka, hogy mozaik-képekkel díszítteti a falakat. A vörösmárvány falburkolat nagyobbik része már el is készült, de mikor Hild vette át az építés vezetését, a burkolatnak a lábazat feletti részét lebontatta. A kripta és a Bakócz-kápolna után az 1827—1830. években épült Szt. István-kápolna a bazilika tömbjének harmadik és utolsó olyan részlete, amelynek építését 9
