Mütörténeti kalauz Sz. István király Esztergomvári kápolnájában (1874)
4 ja, hogy épen a XI. században történt az átmenet az ó-keresztény basilikai stylből a románba, az által, hogy az apsis és a négyzet közé a hosszszentélyt helyezték, és a kereszthajót mindinkább kiszöktették a hosszhajó északi és déli falán, s igy a ó keresztény basilika tan- idomú keresztje latin kereszt alakjává fejlődött. Mint uj épitészeti rész a kereszthez járult a torony, mely vagy a nyugati homlokzat, vagy a kereszthajó karjai és az apsis tövéhez tétetvén, majd egyes, majd többes számmal jelenik meg. Más részt a byzánti építészet is hozzá járult a románnak fejlesztéséhez, átszármaztatván ennek nagyobbszerü alkotásaira kúpjait, s más épitészeti vagy ornamentalis részeit: oszlopfőket pilléreit, sat. Az átmenet az ó-keresztény basilikai és a byzánti ízlésből az ó-románra oly fokonkénti, a ragaszkodás a régibb két építészethez eleinte oly hu, hogy a középkori archeológia még mai nap sincsen egészen tisztában az iránt, mióta kellessék keltezni az ó-román Ízlésnek kezdetét. Europa északi és nyugoti tartományaiban, úgy látszik, a X-ik század vége felé fejlődhetett ki; Németországban a legrégibb s meglehetősen épen fenmaradt román templom a gernródi, a Harz hegység tövén, mely 960 körül épült föl. Azon következtetést, hogy a nyugoti szerzetesek által a keresztény hitre téritett nemzetünk a ó-román- basilikai stylben építette templomait, megerősítve látjuk azon Xl-ik századi emlékszerü egyházi építményeink által, melyeknek gyarló ugyan, de úgy látszik, megle- hetően hű egykorú képeit a bécsi képes krónika XIV. századi kézirati codexében találjuk. Ezek pedig a székesfehérvári, ó-budai, nagyváradi és a dömösi egyháznak képei. Megerősítve látjuk, a pécsi székesegyház által, melyet egy krónikái megemlékezés Péter király müvének mond, s mely mindenesetre legkorábbi román basilikai építészetünkre nézve epochalis emlék, noha itt is a következő kor sokat újra épített. Eredeti alaptervezetén feltűnik azonnal az egyszerű basilikai
