Zalka János: Magyarország primásának Arany-áldozata 1859. november 6-kán (1859)

56

Eljöttünk, de hajh ! egy város vajmi csekély tér Arra, hogy ily tenger jövevényt keblébe fogadjon.

Nézd a zsúfolt várost, mint árad benne az ország Négyes sarkáról ide tódult népe őzönként !

Merre, hová fordulsz, mindenhol hemzseg a vendég.

Félre ez aggálylyal, te kicsinyhitű, ingadozó nád ;

A jó lelkű híveknek elég a parányi helyecske :

A sok jó ember — mint mondjuk — kis helyen elfér;

Ha lakodalmat adott a jegyes, mért búsul a vendég ?

A szerető atyaszív a fiáknak lakhelye lészen.

Os Duna lassan folyj, vagy elállj ágyadnak ölében ; Leggyönyörűbb-, és legkedvesbben ereszd ki sugarid Órjás nap : se hűvös, se heves-, de középszerűn áldó Légy; halkan lebbenj te is el, mint harmat a földre Eszrevetetlen száll égből, langy nyugati szellő !

Meg ne zavarjátok jegyesét a szerelmes arának,

Míg a Sionba fölér, s oltárnak előtte le zeng majd Ajkiról esküigéje — arany lakodalmi miséje. —

Hallod-e, mily bájhangzatu mű, mily angyali dallam Zeng a karoldalról, szellöszárnyakkal evezve,

Viszhangot csalván ki a légnek tiszta föléből ? —

A remek orgona az — legigézöbb földi zenéje A szívnek s fülnek — mely képes földet a menynyel Meghitt frigyre csatolni, hahogy még ember az ember.

Es ha az érzéketlen anyag művészi kezekkel Annyi varázst s oly lelkesedést árasztva teremthet :

Halld, mi dicsőbb s vonzóbb, ha egy érző szívnek a húrján Szent Ambrussal imígy sóhajt föl az égbe halandó : „Tégedet, oh Isten ! dicsérünk, Téged Urunknak Vallunk ; Téged a föld tisztel, mint végtelen atyját!“

S ha e zsolozsma nyitány, a melly örökifjú arádnak Dallama ; a kardal szövegét folytassa fönállva :

„Téged a föld szinén Atyjának hirdet az egyház !“

Végre mi, mint násznép, a Töledi búcsú fejében,

Térdre borulva — miként szoktuk — befejezzük ez ünnep Nagyságát, szentelt jobbod lekönyörgve fejünkre,

És a szent dalnok szavait fölidézve igy esdünk :

„Oh Uram ! áldd meg örökséged, s a te népedet óvd meg ; És Öt kormányozva magasztaljad fel örökre!“