Jelentés Esztergom szab. kir. város 1923. évi közállapotáról (1924)
— 7 — így újabb 10 millió koronát tett volna ki. Sajnos, noha a vallás és közoktatás- igyi miniszter úr részéről Ígéretet kapunk, az ügy még máig sem nyert elin- ézóst és így a Történeti és Régészeti Társulat nemes törekvése egyelőre hajó- ürest szenvedett és a város egy ujab- )an létesítendő kultúr-épülettel egye- őre szegényebb, de az a nemes megértés is felbuzduló törekvés, mely a város •észéről ez ügyben megnyilvánult, bízató arra, bogy a múzeumnak ezen tö- ■ekvése is tető alá fog jutni. Különös megnyugvással mutathatok irra az eredményre is, hogy a közvágó- ííd kérdését a 228/1923. kgy. sz. ha- ározattal sikerült megoldanunk. Igaz, íogy a megoldás nem felel meg azok- íak a terveknek és követelményeknek, tmelyek békében a város közönségé- íek szeme előtt lebegtek, amelyek a nai kor egészségügyi és közgazdasági iivánalmainak is megfelelnek, de a nulthoz képest haladást jelent és egye- őre a várost újabb anyagi gondoktól nentesíti. Az építkezést a régi vágó- lidon az állategészségügyi kivánalmik- íak megfelelően árlejtés útján végezetük, a munka elkészült s a város át s vette, anélkül, hogy hiányok merüllek volna fel. Az e célra eszközölt ki- idások 2,396.795 K-t tesznek ki. A vágóhíd építésével nemcsak egy •égi hiányt szüntettünk meg, hanem az építkezést magát úgy tekintettük, mint íz első fecskét, amely megjelent a szükséges és már halaszthatatlan építkezések terén. És talán, mint példa, magában a közönségben is felkelti a szükséges beruházási vágyat és ezzel nemcsak a lakásínséget enyhíti, hanem megbénult gazdasági életünket is valamiképpen életre kelti és iparosaink jórészének keresetet ad. Ugyancsak megoldás felé indult a város közönsége részéről sokszor elhangzott ama vágy is, hogy a város terei szépíttessenek, a város sétahelyei gondoztassanak, nemcsak szépészeti szempontból, hanem abból a célból is, hogy ezáltal az az idegenforgalom, amelyre a város fekvésénél fogva hivatva van, fellendittessék és igy az idegenforgalom által egyelőre a helyi piaci és üzleti forgalom emeltessék és a város polgárai újabb bevételhez jussanak. Az igaz, hogy az e téren megindult munka csak egy parányi a tengerben, de a város vezetőségének minden ily irányú törekvését, befektetését siker akkor fogja koronázni, ha parkjainkon, sétahelyeinken, a természetadta kincseinken és szépségeinken kívül megfelelő tőke áll rendelkezésünkre a fürdőváros megépítésére, amely jóakarattal, áldozatkészséggel, megértéssel könnyen meg is valósítható, mert hisz a Balaton vidékén kívül fürdő-, üdülőhelyünk alig van. Minden körülmény kedvezően játszik össze, hogy ez ne csak eszme, hanem valóság legyen. A főváros közelsége és a fentemlitett pihenő, üdülőtelepeknek hiánya maga biztatja a tőkét arra, hogy özén vállalkozást mielőbb megkezdje, amely vállalkozás a város közönsége előtt nemcsak rokonszenves, hanem azt erkölcsileg, anyagilag támogatni is óhajtja. Ily irányú befektetésekre ez évben 406.000 K-t költöttünk el, mely összegnek jó részét vármegyénk kiváló és lelkes alispánjának a természet iránti szeretető juttatta a városnak. A fenti körülmények komoly mérlegelése, a városnak szeretető és szebb jövőjének előmozdítása érlelte meg az Esztergomi Takarékpénztár vezetőségében és Bleszl Ferenc kir. tanácsos, elnökigazgatóban azt a törekvést, hogy a Főkáptalan tulajdonát képező fürdőszállodát és kádfürdőt megvegye, ezeket a tulajdonát képező hévvizforrással és fürdővel egyesítse azon célból, hogy a forrás a fürdő felhasználásával és a szükséges tőkének befektetésével Esztergomot fürdővárossá fejleszthesse. Az Esztergomi Takarékpénztár a már a múltban áldozatokat nem kímélve fürdőtelepén egy nyitott női uszodát és és egy vasbetonszerkezetű, üveggel fedett, télen is használható férfiuszodát, továbbá kőfürdőt építtetett. A cseh megszállás folytán Esztergom város gazdasági és forgalmi életében beállott nehézségek a Takarékpénztár vezetőségét arra a gondolatra vezették, hogy a már fentemlitett létesítményeit a főkáptalantól történő újabb vásárlás-
