Jelentés Esztergom szab. kir. város 1923. évi közállapotáról (1924)
17 — edig ingyen, ami újabb milliónak e ilra fordítását tette lehetővé. E meg- dási mód nélkül az inségadóból a nép- onyhára fennmaradt összeg a fent- nlitett igazgatási, fenntartási és bérén- ezés költségeire is alig lett volna elég. Ezenfelül különös megnyugvást nyújt i, hogy a népkonyhának az irgalmas övérek közreműködésével való irányítsa nemcsak azt eredményezi, hogy ez leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb, anem egyúttal biztositéka annak is, ogy ezen intézmény a szegények leiké- ez meleg szeretettel és gondos elbírással jut és csak ők képesek ennek azt szociális tartalmat megadni, amely a áros képviselőtestülete előtt a felálli- iskor lebegett. Az inségakció keretén belül említhetni meg a városnak azon rendelkezőit is, hogy a hideg téü napokban zok a szegények, akik a város erdeiben engedélyezett száraz fát beszerezni em tudták akár agg koruknál, akár lás igazolt oknál fogva, a városi fatele- en a közgyám utalványa alapján fá- al láttassanak el. Ugyancsak itt említhetem meg Ke lónyffy K. Dániel szentszéki tanácsos, izivárosi plébános ama nemes és eléggé em hálálható munkáját, amellyel a zenttamás és Víziváros szegény győriekéi részére napközi otthont létesített s azt körültekintő gonddal és ember- iletti fáradsággal tartja fenn. A napközi otthonban átlag 30 szent- imási iskolás gyermek nyer a szorgalmi, szí, téli és kora tavaszi időszakban apónként ebédet s uzsonnát. A gon- ozást s foglalkoztatást Kosek Gusz- ívná úrnő végzi, kinek a hót 2 napján gy intelligensebb tanitóképző-intézeti övendók áll a segítségére. A leginkább iszoruló gyermekek a 2 óv óta meg- iditott felruházási akcióból ruhasegélyen is részesülnek. Főleg vagy nagyon zegéuy, vagy olyan gyermekek állnak ondozás alatt, akiknek szü’ei nappal íunkában vannak. A napközit 1923 novemberétől teljéén társadalmi adakozásból tartják fönn. lz ez évben összegyűjtött pénz, vagy ermészeti adományok értéke az ötmillió oronát fölülmúlja. | VÁROSI A város közönsége megértő szeretettel karolta fel ezen szociális munkát és sok millióval járult az intézmény biztosításához. Maga a hivatalos város is a legnagyobb örömmel, készséggel és kötelességtudással támogatta és támogatja Keményffy K. Dánielt ezen nemes munkájában és szükséghez képest fával, élelmiszerekkel és készpénzzel áll rendelkezésre. Ez évben 8 ürköbmóter fával s 600,000 K készpénzzel segítette a város a napközi otthont. A város szociális munkálkodásává kapcsolatos az Országos Anya- él Csecsemővédő Szövetség — Országos Stefánia-Szövetsóg — keretén belül Esztergom városában létesített anya- és csecsemővédelem. A város közönsége ezt a nemes és magasztos hivatású intézményt igaz megértéssel és szeretettel vallja magáénak. Az egyesület munkáját megkönnyíti és a sikert biztosítja az a körülmény, hogy ezen intézmény elnökségét dr. Walter Gyula c. püspök, pre- látus-kanonok volt szives vállalni. Az egyesület keretében rendezett kiállítás, karácsonyi vásár, Széchenyi-téri gyűjtés anyagilag oly szépen sikerült, hogy azokra az intézmény és annak vezetősége büszkén és megelégedetten tekinthet. De oemcsák az elért anyagi siker, hanem az erkölcsi eredmény is tiszteletet parancsoló. Minden egyes ténykedésük nemes propaganda volt és azt a célt, amelyet az egyesület szolgál, a város közönségével nemcsak megismertette, hanem meg is szerettette. A hivatalos város itt is az erkölcsieken kívül lényeges anyagi eszközökkel támogatta az egyesületet. Az egyesület intézményének helyiségéről, elhelyezéséről gondoskodott, egyben pedig Zséger Gyuláné fővódőnő fizetéséhez tetemes összeggel járult hozzá. Amidőn jelentésem kapcsán a városban teljesített szociális és emberbaráti intézményekről, cselekedetekről megemlékezem, nem volna jelentésem teljes, ha elmulasztanám Mátéffy Viktor prépost-plébános, nemzetgyűlési képviselő úrról való megemlékezést. Ott van mindenütt, ahol emberbaráti munkáról van szó, ahol könnyeket kell szárítani. Tudásával, munkájával s min-