Németh Antal: Esztergommegye tanügyi állapota az 1872/3 iskolaévben (1873)

9 nádi h. h. iskolaszék, ha meg nem elégszik ezen kifakadással: „Mulasztás ez idén nem vezettetett naplóba azon ok miatt, hogy több évek óta nincs, aki biróilag büntesse a mulasztók szüleit. Ily körülményben nevetséges idöveszlés a mulasztások napi jegyeztetése.“ A mogyorósi kimutatáson pedig ez áll: „Mulasz­tás miatt büntetve egy sem volt a községi elöljáróság hanyag­sága folytán.“ Ep igy nyilatkozik Muzsla, midőn ezt irja: „Bün­tetve egy sem volt, mert az iskolaszék végzése végre nem haj­tatott.“ Hasonlókép panaszolja Párkány, hogy büntetve „egy sem volt sokszori följelentés dacára.“ — Úgy hiszem, mindezen idézetek az elöljárói erélyes és igazságos eljárások illustrálására szogálhatnak. Adja az ég, hogy az alispáni körrendelet után több ily panasz fel ne merülhessen; én erősen hiszem, hogy az iskolaszékek és községi elöljárók végre is belátják, miszerént a gyermekek épen nem növekedhetnek csak úgy Isten nevében, mint a fa vagy burgonya; de hisz még ezeket is ápolni, talajukat művelni szükséges. „Többet tettel uraim! mint szóval.“ Vegyünk jó példát Dágh és Kirva községeken, ahol a mulasztások miatt bírói szigor alkalmaztatott; kövessük ezek példáját, ne hanyagol­juk el a szanaszét lappangó tehetségek kiképzését, akkor majdan a népnek társadalmi, közgazdászati és politikai érettsége meg- mentendi hazánkat a sülyedéstöl. Ne felejtsük, hogy mig „nagy Napóleonnak tanulékony katonákra volt szüksége, nekünk tanulé­kony honpolgárok kellenek.“ (Svarz Gy.) Az említetteken kívül továbbá egyik szomorú tapasztalatom a rendetlen iskoláz­tatás; mert akár a tanév kezdetét, akár annak bevégzését tekintsem, nem mondhatom el, hogy a törvényszabta szorgalmi idő mindenütt megtartatott volna; találtam községet (p. Uny. h. h.) ahol a gyermekek rendszerént akkor kezdik az iskolázást, ha a hó leesik (legalább így nyilatkozott az üres tanteremben f. é. okt. 22-én talált tanító) és kimaradnak, mihelyt az idő ki­derül, tehát alig járhatnak 3—4 hónapon át; hasonlókép talál­tam iskolákot már apr. és május hónapokban teljesen elhagyot­tan, p. Nánán egyetlen egy gyermek görnyedezett a lócapadon máj. 2-án, a többiek már rég nem jártak. 3.) El nem hallgat­hatom, hogy p. o. a bátorkeszi r. k., karvai r. k. tanodákban f. é. okt. 17-én az iskoláztatásról még szó sem volt; Ebeden

Next

/
Oldalképek
Tartalom