Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
38 Boldogasszony-Anyánk, Nagyasszonyunk Szent István óta a Szent Szűz. Magyarságunk, kereszténységünk Patró- nája, aki „anyai palástját“ fordítja oltalmunkra most már több, mint 900 esztendeje. Ő, aki „az Atyaistennek kedves szép Leánya, Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek Mátkája“, (a legremekebb, legklasz- szikusabb szavak, amelyekkel a Boldog- ságos Szüzet dicsérhetjük és magasztalhatjuk), olyan nagyon a miénk, magyaroké akar lenni, hogy országunk az ő országa, „regnum Marianum“. Bár úgy élne közöttünk az ő tisztelete, szeretete, dicsérete s magasztalása, hogy amint a Bölcseség könyvében a Szentlélek mondja : „akik fényt derítenek rá — a Boldog- asszonyra — azoknak örökélete vagyon.“ A „regnum Marianum“-nak, hazánknak, Magyarországnak az volna a hivatása, hogy ismét olyan naggyá legyen a Boldogasszony tiszteletében, hogy ez legyen fényessége s ebből nőjjön ki örökkévalósága. Sr. Balázs Benedikta. Don Bosco lános a Szaíézí Társaság alapítójának, boldoggá aoatása. 1. Don Bosco élete. 1815. június 18-án a waterloo-i síkon tönkreverték a szövetséges hadak első és nagy Napoleon seregét és ezzel örökre letűnt a világ színpadjáról az az ember, aki rettegésben tartotta Európa akkori uralkodóit, mert mindegyik koronáját és házát féltette tőle. Európa helyzete azidőben a legsiralmasabb volt. A népek szivében ott ült az elégedetlenség, fejük telítve volt a legképtelenebb enciklopedista eszmékkel, gazdaságilag — a hosszas háborúk miatt — az összes országok a tönk szélén állottak. A vallástalanság és a hitetlenség uralkodott mindenfelé. Minden hosszantartó háborúnak, úgy a napóleoni hadjáratoknak is az éhínség lett a következménye. A kies Piemont, melynek fiai ezrével véreztek el az orosz hómezőkön, hasonló sorsra jutott, noha uralkodói mindent elkövettek, hogy enyhítsék a szegény nép feneketlen nyomorát. Ekkor született Bosco János Castel- nuovo, ma „Castelnuovo Bosco“ egyik házcsoportjában. 1815 augusztus 16-ot írtak akkor. Apja, Bosco Ferenc, egyszerű de derék, becsületes földmíves volt, anyja pedig a szentéletű Occhiena Margit. A családapa alig 34 éves korában meghal s így azokban a nehéz időkben az egész család, három gyermek és egy öreg nagymama fentartása Margit vállairasúlyosodik. A rablások napirenden voltak, a hatóságok elégteleneknek mutatkoztak a gyilkosságok megfékezésében. Az éhínség annyira vitte a szegény embereket, hogy nem egy út mellett talált halottnak a szájában füvet találtak, legelni jártak a szerencsétlenek. Margit mindent elkövetett, hogy családjától távol tartsa ama borzalmakat. Az isteni Gondviselésbe ve tett bizalma határtalan volt. Ha szűkösen is, de mindig meg volt a mindennapi kenyér. Gyermekeit az istenfélelemben igyekezett nevelni. Erkölcsükre éber szemmel vigyázott, mindent eltávolított, ami gyenge lelkűket elhomályosította volna. Elsősorban ő maga járt elő jó példával. Különös gondot fordított a kis Jánosra. A haldokló apa külön felhívta Margit figyelmét a kicsikére, aki akkor még alig volt három éves. De talán még azért is, mert anyai szive megérezte, hogy gyermekét valami különös nagy dolgokra hívja az Isten. János egyedüli vágya volt, hogy tanulhasson s később pap legyen. Ez pedig akkor nagyon nehezen ment, mert ott a környéken alig volt egy elemi iskola, azt is az egyik jó lelkű plébános tartotta fenn, ő oktatgatta a falusi kicsiny csemetéket. Jánosnál azonban volt még egy másik nehézség is. Ugyanis mostoha bátyja, Antal, hallani sem akart arról, hogy János iskolába járjon. Ekkor volt az első látomása Don Bosconak. Sok gyermeket látott, akiknek vezetőjévé jelölte
