Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
44 Odapislant Bottyán, lesüti szerelemittas szemét, ajka egy gyenge igenre nyílik, és merész öleléssel szorítja magához az özvegyet, aki az első hosszú forró csók után határozott boldogsággal csak ennyit mond : — Halálomig szeretem. A templom harangja a delet kongja, az udvaron dolgozó cselédleány véletlenül találó nótát dalolgat: Első csókom, forró csókom a szerelmem tanúja, Hogy örökre hű maradok, a jó Isten is tudja . . . Az eiső csók megérte, hogy Bottyán János a vasvári békétől kezdve török kéz ben levő németszölgyéni „erődítés területére merészkedjék lépni. Ő volt az egyetlen, aki 1664-et követő húsz éven át császárhű magyar katona létére egy bájos asszonyért az első csók igéző hatása alatt többször taposta e földet. 1667-től csak 1699. év farsangjáig kellett várni, hogy özv. Jósa Pálné az özvegyi fá- tyolt menyasszonyi pártával cserélje fel. Hadak fészkén családi otthon. 1684-ig másfél évtized pörgött le az idő kerekén, amikor Bottyán János Esztergom várának főhadnagya lett. Az ősi földön, amelyet történelmi elődök vére annyiszor áztatott, amely évszázadok alatt keresztény és pogány élet-halálküzdelmek türelmes szemlélője volt, döcögtek a szekerek. Bottyán János családi fészkének bútorait szállították ezek. A vár magas hídjáról a főkapun áthaladva a Lipót bástyán álltak meg, mert itt kapott otthont Bottyán. Felesége, a mindig bájos szépségű és fürgén kecses Judit asszony új otthonának a vár bástyafalába vájt szűknyílású ablakából sokszor tekintett Kakaton át előbbi, németszölgyéni nemesi hajléka felé, ahonnan nehéz szívvel vált el ugyan, de hitvesi hűséggel és örömmel követte bá- tormagatartású férjét Szent István szülőhelyére, abba a várba, amelynek minden porszeme egy év történetének emléke, ahol férjéhez hasonló talpig katonák küzdöttek át nehéz időket a magyar haza jobb sorsáért. S amikor feljött lakásuk ósdi lépcsőjén, a tágas várudvar tarka kavicsának csörgéséből itt elhalt hősi lelkek bíztató suttogását vélte hallani . . . Büszke volt urára, ártatlan fölényt zárt keblébe, hogy olyan főhadnagy felesége, aki rettenthetetlen katonai magatartásával még sokra viheti pályáján. Minden gondolatával, legparányibb érzésével egyedül Bottyánon csüngött . . . Első csókjának emlékére lépcsőjük elé piros rózsatőt ültetett... S mikor néha az esti homály varázsa mellett, ha a várban, miként az 1685. év nyarán is, csend honolt, együtt üldögéltek, fekete szemének fénylő könnyfátyolán át nézegette a nyiladozó piros rózsát... És ha leszakított, szerelmes dalt dúdolva egyet, férjeura átlőtt gyógyuló kezébe adva, emlékeztető kérdéssel fordult feléje: — Ugyan, édes Jánoskám, mi juthat eszedbe, ha e piros rózsát szemléled? — Juditkám, lelkem, nem harci vér . . . hanem az első csók, — s erre őszinteségét kamatokkal tetézi felesége üde arcán. Kellemes napokat töltöttek Bottyánék a hadak fészkén. Nem zavarta meg a fiatalos vonzalommal viseltető házaspár nyugalmát Bottyán karjának gyógyulási ideje alatt senki és semmi. Szerették Bottyánt a katonák, aki bálványozott katonatiszt volt, mert gondossága minden katonájára kiterjedt, és fáradhatatlanul éber vezetőnek bizonyult jó és balsorsban. Nyers mázzal bevont katonai modora a fegyelem féken tartójaként szerepelt, másrészt a kor hadviselésében sokszor szükséges alkalmazása folytán megszokássá vált. Ép úgy nagyra- becsülték, és rajongásig ragaszkodtak a várban szolgálatot teljesítő katonák Boty- tyánnéhoz is, akikkel számtalan esetben gyakorolt jótéteményt. A legkisebb figyelmet, a legcsekélyebb segítséget vagy szívességet gazdagon viszonozta, és amikor Karlovitz halálával 1686 őszén lefolyt budai ostrom után a várparancsnokságot férje vette át, nem ragadtatta el magát nagyzási hóborttól avagy visszataszító büszkeségtől, még nagylelkűbbnek mutatkozott a szenvedő katonasággal szemben. Ekkor éreztette igazán segítő kezét. Az enyhébben büntetett katonák közé gyakran lement Bottyánná, akik a vár földalatti homályosan világított, nyirkos levegőjű tömlöcében búslakodtak. Vigasztalta őket, étellel, itallal tette kellemesebbé
