Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
40 zsebéből kihulló levélre lépett, amelyet útközben ügyesen csizmája szárába csúsztatott. A nyári nap már melegen tűzött, a kocsis megnógatja a két gömbölyű derest, Bottyán és Jósáné a kedélyes társalgásban észre sem veszi a török őrség ijesztő hangzású megállító szavát. Szokásból az egyik turbános janicsár végigszimatolja a kocsit, de nem talál semmi gyanúsat. A kocsi megindulhatott a boltíves, törökírásokkal teledíszített kapun át... Elég magasan járt a nap, amikor elköszönt Bottyán János özv. Jósa Pálné- tól és a kocsin fontoskodó, rajta előzékenyen segítő két magyartól. Még egyszer visszafordulva megígérte, hogy a kölcsönadott ruhát bármi módon visszajuttatja Jósáné kocsisához. Veszélyes vállalkozás. Bottyán János egy darabig a vásárosok között őgyelgett, majd útját a török mecset felé vette, amelynek minaretjét alattomban körülvizsgálgatta. Ajtaja nyitva volt, ez annak a bizonysága, hogy valaki már felmenta sűrű csigalépcsőn... A mecsetbe lassan szállingóztak az igazhívő mohamedán előkelőségek és katonák . . . Bottyán tudta, hogy úgy a vásár, mint a pénteki mozlimiinnep alkalmas különleges katonai terve kivitelére; a mohamedán mecsetszolga előbb-utóbb ki fog lépni a magasban cifrálódzó erkélyre. Leste, várta türelmesen e pillanatot. És nem hiába. Tíz órakor egy ajtószerű nyíláson kibújt a mozlim [müezzin a fent körbe futó minareterkélyre, hogy mind a négy égtáj felé ugyanazt lármázza, amit először keletnek az összes igazhivő mozlim templombahívására vontatott hangon kiabálni kezd : — La ilaha ill alláh va Mohamma- dun raszul Alláh ! Bottyán gyors elhatározással felszökik a minaret ajtaján, és éppen abban a pillanatban ugrik ki az erkélyre, amikor a müezzin észak felé másodszor kiáltja ájtato- san hajlongva az „Alláh“-ot.Átnyalábolja az ordítozástól kivörösödött jámbor muzulmánt és erős emeléssel az erkély vaskorlátján át a kövezetre dobja. A müezzin ajkán fagyott a szó, mert nagyot puffanva mozdulatlanul nyújtózott el a kövezeten. Mire a sebtiben .történt merényletre felocsúdtak a mecsetbe kullogó mohamedánok, Bottyán már háta mögött hagyta a karcsú tornyot, s elvegyült a némán bámuló vásáros nép között. A törökök fejvesztetten lótottak-futottak, az őrség kettőzött szigorral se ki, se be nem engedett senkit a kapunál. Megállt a forgalom, mintha guta ütött volna meg mindenkit. Vészhírként járt negyedóra alatt száj- ról-szájra a különös merénylet, amely a magyarok leikéből jóleső megelégedést váltott ki, hogy mégis akadt vitéz, aki a rabló törököt csúffá merte tenni az újvári végvárban. Csupán arra voltak kíváncsiak, ki lehetett az az elszánt bátor magyar?... ... Megtudták ezt is ... Egyszer mintha a földből nőtt volna ki Bottyán, otromba pisztollyal kezében a város Nyitra felé eső kapujánál terem, egy biztos lövéssel leteríti az őrtálló janicsárt és a kapun kifutva eltűnik a szellőhimbálta dúslevelű fűzgallyak ölében. A török őrök a meglepetésből 'feleszmélve, puskáztak utána, de eredménytelenül. Bottyán éber bajtársai a folyó túlsó partjáról erősen viszonozták a török tüzelést, amely lehetővé tette, hogy a sűrű füzesben bántatlanul visszafuthatott készen álló paripájához. A hat magyar dalia ugyancsak vágtatott Sellye irányába, nyomukat egy szakasz janicsár követte, akik még aznap a visszaforduló hős magyar vitézek kemény kardcsapásai alatt búcsúztak el örökre Újvár várától, hogy Hul-Adzin Mohamed müezzinnel együtt örvendhessenek Alláh prófétájának kebelén a paradicsomban. Az első csók. Sellyén és a környéken Bottyán János vakmerő tettéről beszéltek. Bár rövidesen több merész vitézi vállalkozást hajtott végre a törökök ellen úgy, hogy Bercsényi Miklós végbeli kapitány, a törökök rémének tetteit felterjesztette I. Lipót királyhoz, , aki hadnagyi előléptetéssel tüntette ki. Ő mindennek mégsem örült. Szívét rabbá tette a kékszemű özvegy. Minden gondolata oda röppent, esze nála kóválygott. Naponta sokszor elővette azt
