Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
32 nyújtja, mint halott hanyatlik vissza édes anyja karjaiba, fohászkodik, kér, könyörög, hogy vigyék el tőle a gyermeket. Ez kétségkívül azért történt, mert az Egyház tiltja a kis gyermekeknek (az ész használata előtt) a megáldoztatását. Ekkor a pap a nem konszekrált ostyát nyújtja feléje, amit a kis Rozália minden vonakodás nélkül elfogadott. Végül még egy kísérletet tesz és ketté osztja a konszekrált ostyát, mire a leányka ismét két, tökéletesen egyforma fiúcskát látott. Ennyi bizonyítékok súlya alatt Mon- kádá plébánosa már többé nem kételkedett pappá szenteltetésének érvényessége fölött. De nem is lehetett oka reá, mert ha egy kissé gondolkodik, hát maga is rájön, hogy VII. Kelemen pápa is püspök, az apostolok utóda volt, amikor ellenpápává választották, tehát birt a püspökké és papokká való felszentelés jogával is. Erről a plébánosról az is fel van jegyezve, hogy mindig mély tisztelője volt a boldogságos Szűz Máriának, aki a hozzája intézett kéréseire, most a kételyeinek eloszlatásában is megsegítette őt. Ez a hitelt érdemlő eset bennünket is megerősíthet az Oltáriszentségben való hitünkben. * * * Elmondunk még egy más hasonló történetet. A baziliták rendjének megalapítójával, Szent Baziliussal történt meg a következő eset: A zsidók, amint tudjuk, nem hisznek Krisztus istenségében, következéskép az Oltáriszentségben sem. De azért a kétkedés őket is elfogja és közülük már nem nem egy vállalkozott a rejtély mibenlétének kifürkészésére. Szent Bazilius miséje alatt is egy zsidó hasonló célból jött be a templomba, elvegyült a hívők között és úgy viselkedett, mintha ő is keresztény lett volna. Eközben erősen figyelte, hogy mi történik az oltáron és ámulva látja, hogy Bazilius kezei egy kisdedet szednek szét az ostyatöréskor. Erről nem szól egy szót sem, hanem tovább is úgy viselkedik, mint a többiek: áldoztatás alkalmával ő is az Úr asztalához járul. De ime, a neki nyújtott szentostya valóságos hússá változik a szájában. Mélyen megilletődve áldozás után ő is visszavonul és a csodálatos húsból egy kis részecskét titokban magához vett, azt hazavitte, otthon megmutatta feleségének és elbeszélte a vele történteket. „Valóban rettenetes és csodálatos a keresztények Szentsége!“ — így kiáltott fel és másnap elment Szent Baziliushoz, elmondotta neki is az esetet és az egész háza népével megkeresztelke- dett. Mindez le van írva Szent Bazilius élettörténetében. * * * Páduai Szent Antal életrajzában olvassuk a következő megtörtént dolgot: A csodatevő nagy Szent Burgosban prédikált, melyben sok követője volt a tévtanoknak. Az eretnekek között volt egy Guiald nevű dúsgazdag volt zsidó is, aki éles elméjével és beszélőképességével nagy pártot tudott maga köré gyűjteni a városban. Elbizakodottságában vitatkozásra hívta ki a szent férfiút Jézus Krisztusnak valóságos és lényeges jelenlétéről az Oltáriszentségben. Szent Antal elfogadta az ajánlatot. A nyilvános vitában felsorakoztatott érveinek súlya alatt azonban a gőgös eretnek nem akart meghajolni, hanem egy újabb ajánlattal állt elő: „Ne vitatkozzunk — úgymond — tovább, hanem térjünk a dologra! Ha nekem csoda által bebizonyítod, hogy Jézus Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, akkor elfogadom a katholikus hitet.“ A nagy szent, Istenben bízva, elfogadta ez ajánlatot. „Halljad tehát, -- folytatta az eretnek — az öszvéremnek három napig nem adok enni, hanem koplaltatom. Aztán kivezetem a piacra és az egybegyűlt nép előtt jó abrakot adok neki. Te pedig hozd ide, mint mondod, a Krisztus testét. Ha a kiéheztetett barom ott hagyja az abrakot és imádja a Szentséget, akkor katholikus leszek!“ A kitűzött napon nagy sokaság gyűlt a piacra, hogy tanúja legyen a történen- dőknek. Elővezették a kiéheztetett öszvért is. Szent Antal előbb a közelben levő templomban misét mondott, majd ő is kijött a piacra, kezében a letakart áldoz-
