Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei (1937)
ESZTERGOM MŰVÉSZI MÚLTJA A művészi élet fejlődése Esztergomban a Szent Istvántól alapított érsekség történetével szorosan függ össze. Esztergom az Árpád-kor nagy részében az ország fővárosa, királyi székhely, egyházi és művészeti téren a nemzet irányítója. A keresztény magyarság és a nemzeti királyság jelképeként a székes- egyház keresztje minden időben messziről hirdette az esztergomi Várhegyről az Egyház művészetpártolását, a király és az érsek bőkezűségét és műértését, aminek következtében a középkori kőfaragók művészálmaikat testesíthették meg az ország szívének pompás építkezéseiben, versenyezve a királyi udvar fényében élő idegenből jött művészekkel. Az ő alkotásaik vívták ki a középkorban Esztergom számára művészi téren a vezetőszerepet és tették az érseki székhelyet irányító és mértékadó művészi tényezővé. Mint keresztény művészeti emlék, már Géza fejedelem idejében áll a Várhegyen á Szent István vértanúnak szentelt/ templom, melynek közelében Szent István született és ahol az első magyar király a keresztséget felvette. Ez a templom a IX. században, valószínűleg a magyarok bejövetele előtt is fennállott. Szent István 1010-ben alapítja meg a Szent Adalbert székesegyházat, melyet az 1190-iki tűzvész után Jób érsek építtetett újjá. A székesegyház ekkor nyerte gazdag román kiképzését, melynek díszes főkapuja az ú. n. Porta Speciosa képben és több töredékben maradt fent. A XIV. század közepén Telegdi Csanád érsek építtette újjá és hatalmasabbá a székesegyházat érett gótikus stílusban. Érsekek és világiak versengve gazdagítják, díszítik mellékkápolnákkal és oltárokkal az ország legelső kaledrálisát. Míg a Várhegy közepén az érseki bazilika emelkedett, addig a Dunára néző kiugró sziklán a királyi vár épült az egyszerű, régi római őrtorony köré. III. Béla, egy időben Jób érsek székesegyházépítkezéseivel, a királyi palota és kápolna l* I. ' i
