Vitál István: Esztergom környéke (1932)

Fadarabbal, kézzel, karddal,

S az erdőnek rejtekéből Halhatatlan átkokat hall.

Ássa mélyen, és erősen,

A.jnint csak vas karja bírja,

De im a sir közepéből,

Fölcsap a víz buborékja!

Az őrült gróf vissza retten,

Hogy a föld alatt is tudják,

Ma ölte meg, ma szúrta át Önkezével édes lányát!

Oda teszi a két holtat,

Amint egymást átölelik,

Rá hányja a véres földet,

Oda sirja vérkönyeit De keresztül buggyan a viz,

Két szív vére pirosítja,

Omlik lassan, majd dúsabban,

S végre a hab kristály tiszta...

... A gyilkos gróf messze futott Befödte az erdő mélye,

Csak a szellő s őrült lelke Volt a mi őt elkísérte ... Üres lett a Vaskapu vár Eltűnt a gróf el a lánya Az egyiket senki, senki,

Másikat mindenki szántai

... Lenn a völgyben most is cserg még A forrásnak kristály habja,

Hajdanától e mesétől. —