Gábris József: Emlékezés István bácsira azaz Majer Istvánra (1993)

fordulnak tanácsért, bajukban segítségért. Később ő maga is mondogatta kedélyes óráiban: "Életemben Kürtön voltam a legboldogabb." Egyszer azonban annak a meghitt korszaknak is végeszakadt.

1866. áprilisában esztergomi kanonokká nevezték ki. A faluról való távozásakor nem hiányoztak az érzékeny jelenetek, a maradók elárvultnak érezték magukat, esztergomi lakását évekig látogatták a kürtiek.

Pályájának fényesebb korszaka ezután következik, díszes egyházi és világi tisztségek birtokosa, ahol emberi méltóságával mindig megállja helyét. Kanonoki kinevezése után rövidesen, 1867-ben a vaskorona rend kitüntetést kapja. Ugyanebben az esztendőben már az esztergomi kisdedóvóegylet elnöke, majd a szent Benedekről nevezett esztergom-vidéki apát. 1870-től az esztergomi főegyházmegye főtanfelügyelője, egy év múlva az irgalmas nővérek nevelőintézetének is igazgatója. Ugyanez év nyarán a képezdében vezeti a tanítók nyári tanfolyamát, ahol órákat is tart. 1876-ban a Lipót-rend kitüntetését kapja, helyettes érseki vikárius és főpapi prelátus lesz.

1880-tól a hercegprímás általános helynöke. 1885-ben a magyar főrendi ház örökös tagjává választják.

Részt vesz az 1868. évi közoktatásügyi törvény előkészítését szolgáló tanácskozáson. Elnöke annak a bizottságnak, mely a katolikus népiskolák szabályzatát hivatott kidolgozni, valamint a katolikus tanítók országos segély- és nyugdíjalapját intéző bizottságnak.

Magas egyházi állása, az azzal járó temérdek munka mellett is megtalálja és tartja a kapcsolatot a szélesebb társadalommal is. Kezdettől fogva elnöke az esztergomi tanítói egyletnek. Vaskos kötetet lehetne e körben kifejtett tevékenységéről is

10