Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
Dr. Zádori János. >5 Megemlékezvén folyton az Üdvözitő szereteté- ről, melylyel a kisdedek iránt viseltetett és nem feledvén soha e szavakat: „Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni és ne tiltsátok el őket;“3 fáradhatlan volt a kisdedek oktatásában, örömmel sietett az iskola falai közé, benső szeretettel függött az egyház gyönge csemetéin és uton-utfélen kimutatta az őszinte vonzalmat, mely irántok nemes szivében honolt. Különösen szemei előtt tartván az Üdvözitő amaz intelmeit, melyekben szolgáinak életére vonatkozólag mondotta: „Ti vagytok a föld sava. Ti vagytok a világ világossága . . . Gyertyát nem gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a gyertyatartóra, hogy világoskodjék mindazoknak, kik a házban vannak“2: az erények példányképe igyekezett lenni.8 Érezte ő az igazságot, melyet a dicsőségesen uralkodó sz. atya, XIII. Leo pápa, még mint peru- giai püspök, papságához intézett remek körleveleinek mat. A papi foglalkozás minden lehető nemét, számra vagy 9-et elvégezvén, annak tudata, hogy talán csak némileg is eleget tevék kötelességemnek, pompásan megnyugtatőlag hat reám.» Vagy: «1855. okt. 8. Ma gyóntam. Hiába, csak igaz marad, hogy soh’ sincs jő dolgom, csak midőn ezt a dicső szentséget felveszem... Pompásan érzem magamat. Szakad az eső, lubiczkol ablakom alatt a meggyűlt viz, távolról tomboló dörgés követi a szemvakitő villám czikáző ütését és én szobámban, Schlörrel mulatva, oly dicsőén érzem magamat, mint mindig gyónáskor.» * Márk. X. 14. 2 Máté V. 13—15. 3 Lelkületét e tekintetben mutatják gondosan vezetett naplójának 1855. jan. 7. irt eme szavai: «A rossz állapotbani megelégedés — értem az erkölcsileg rosszat — mindig a tudatlansággal párosult gyávaság tulajdona. Ismertem népet, mely csupa butaságból nem mert jobblétről álmodozni, de mily nagy volt bámulatom, midőn az erkölcsileg elsülyedt emberben szintén tapasztalára, mily gyáván hajtja nyakát a szenvedélyek jármába. A ki gondolkozik, lehetetlen, hogy ily alávaló létből jobb után ne sovárogjon! Továbbá láttam, hogy a gondolkozó tehetség kifejlődése birt egyet kiragadni a vétkek posványából. A rosszban megmaradás tehát — gyávaság.» — Más helyütt, 1855. márczius 15., írja: «Mily dicső a tüzes ifjúság lángjait felajánlanod Istennek! Ezek vigasztalóid lesznek férfikorodban; támaszai gyengeségeidnek, örömei vénségednek, és ha ezt el nem érnéd, úgy egykor az örök jutalom adói.»
