Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)
A perek száma aggasztó mérvben növekedett és daczára annak, liogy minden esetnél, hol a társulat érdekei veszélyezetteknok nem látszottak és az adósok részéről a fizetési készség jelei mutatkoztak, a végrehajtás elhalasztatott, mégis a törvénykezési ügyek nem kis számát kelle az árverés fokáig vezetni. A pénztelenség, a hitel és a viszonyok javulása iránti bizalom hiánya, az ily árverések eredményét szánalmas sziliekben tüntette fel. Ezért már 1875. február 4-én kelt választmányi ülésben határozatba ment, hogy: ingatlanok árverésénél, hol a takarékpénztár mint jelzálogos hitelező érdekelve van, magát mindenkor ne csak képviseltesse, hanem az árverezők sorába lépjen, és követelése erejéig árverezzen. E határozat foganatosításának azon gyakorlati eredménye lön, hogy intézetünk követelései a legtöbb esetben nemcsak hogy fedezetet nyertek, de az adósok érdekeit is biztositották; eredményezte továbbá azt, hogy az ily ingatlanok megtartása és későbbi eladása folytán elért nyereség, az akkori lassú törvénykezési eljárás következtében a telekkönyvi elsőbbséggel bíró három éven túli időre járó kamatoknál szenvedett veszteségeket elenyésztette. így vált a társulat Esztergom városában néhány jelentékenyebb értékű háznak, továbbá Budán egy értékesebb bérháznak, Esztergom-megyében egy nagyobb nemesi birtoknak és több kisebb-nagyobb ingatlannak tulajdonosává, mely ingatlanokba fektetett vételárak legnagyobb összege az 1881. évi zárszámadásban 154 —
