Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)

történtekről körülményesebben meg ne emlékezzem, fentartván, miszerint: a két utolsó évtized folyama alatt eszközölt újabb módosításokat a megfelelő helyeken kellően méltányolhassam. Az 1865. évi szeptember 5-én volt választmányi ülés tárgyalta a helytartótanács (íz évben kelt azon intéz- vényét, mely az 1864. évben felterjesztett alapszabá­lyoknak még az előző évben leküldött udvari rendelet szerinti átidomitását, s egy eredeti magyar szövegű, és német nyelvre fordított egy példányban leendő bemutatását meghagyja. A választmány talán nem annyira a német szövegű példány bekövetelése feletti idegenkedés, mint inkább ismerve az előzményekből ily ügyekben keletkezett felterjesztések elintézésének lassúságát, az alapszabályok átdolgozását a jegyzőkönyvi határozat szerint, nyu­godtan más alkalomra vélte elhalaszthatni. És e halogatás ez esetben egy jelentékeny munka kíméléssel párosult, mert az 1866. évi julius 31-iki ülésben tárgyaltatott már egy kormányszéki leirat, mely a felsőbb helyről kiadott minta-alapszabály több fontos rendelkezésének hatályon kívül helyezését tudatja. Az említett minta-alapszabály egyik rendelkezése azt czélozta, hogy: a részvénytőkének a tiszta nyere­ményből fokonkénti visszafizetése utján a társulatok­nak részvénytársasági minőségét megszüntetvén, azokat a részvényesektől nem függő önálló s talán hatósági rendelkezés alá helyezendő intézetekké átváltoztassa. A minta-szabályzat ezen része tehát a fenjelzett kormányi leirat szerint az 1866. évben kibocsájtott----------------------------------------------------------------------------gv3 9 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom