Fekete Lajos: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása (1943)

A két hivatalt a magyarországi török kormányzóságokban is legtöbbször egymástól elválasztva, külön vezetés alatt találjuk, így a budai viláj ét­nek is külön »mal defterdárija« és külön »tímár defterdárija« volt; egyik-másik később szervezett vilájetben viszont a földesúri jogok elosztásának nyilvántartása, tehát a »tímár defterdári« ügyköre is a »mal defterdári« hatáskörébe tartozott. A földesúri jogok birtoklásában az állam gondja csak odáig ter­jedt, hogy az adományozó szerv, nagyobb birtokadományozás esetében a szultán nevében működő diván, kisebb értékű adományoknál a kor­mányzóság (vilájet) vezetője, a bejlerbej, az adománylevélben (berät) feltüntette azt az összeget, amelyet a földesúrnak jobbágyain az egyes falvakban joga volt behajtania. Az összeg behajtásában, a földesúri jogok gyakorlásában az állam a földesúrnak szabad kezet adott, s a behajtott összegről kimutatást vagy elszámolást nem kívánt. A kincstárt közvetlenül megillető szolgálmányokat, a ráján behaj­tott adót ellenben a kincstár évről-évre pontosan elszámoltatta. Az elszámolást az állam említett pénzügyi szerve, a »mal defterdári«, a pénzügyi defterdár, kerületenkint, szandzsákonkint végezte. A budai pénzügyi defterdár például a budai viláj et kiterjedése és kerületi fel­osztása szerint egyidejűleg 15—18 ilyen jegyzéket, lajstromot, össze­írást (tahrír) készített, annyit, ahány szandzsákra a budai vilájet akkor fel volt osztva. Emberei: emínek, először a helyszínen összegyűjtötték az összeíráshoz alapul szolgáló részletadatokat, aztán iródiákjai: kjátibók e feljegyzéseket a budai defterdári hivatalban összefüggő lajstrommá : defterré szerkesztették, s ezt a lajstromot két példányban letisztázták. Az egyik tisztázott példányt a budai defterdár az évi adóösszeírások melléklete gyanánt a birodalom pénzügyi központjába, az isztanbuli defterháneba küldte, a másikat megőrizte, hogy a következő évek adó­kivetési munkálatainál felhasználhassa.1) Ilyen módon a másfélszázados török uralom alatt mind a birodalom központjában, mind a kormány­zósági központokban (a vilájetek székhelyén), az egyes kormányzóságok lajstromaiból tekintélyes sorozatok gyűltek össze. A Budán maradt adóösszeírások a defterdári hivatal iratraktárai­ban feküdtek, idő múltával, mint aktuális értéküket vesztett és kevésre becsült iratok kallódtak, itt a végeken, az »örökös harcok hazájában« x) A budai defterdári hivatal számára készült és Budán őrzött lajstromok­ból egyeseket, talán Buda várható ostromai előtt elrendelt biztonsági intézkedések következtében, szintén a birodalom fővárosába szállítottak. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy egyes összeírások Isztanbulban ma két példányban vannak meg, a második példány ilyen úton kerülhetett a török fővárosba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom