Számord Ignác: Az esztergomi r. kath. érseki kisdedóvónő-képző intézet értesítője az 1913-1914. és 1914-1915. iskolai évről (1915)
55 lai tantárgyakat is kell előadniok, azért a módszertan tanítónője mind a két évfolyam alatt a népiskolai módszerre is oktatta a növendékeket, a Sz.-Anna-zárda elemi leány-iskolájának tanítónői pedig néhány mintaelőadást tartottak a növendékeknek. A számtant és németet fakultativ tanítottuk, hogy a tanítónőképzőbe átlépő növendékeknek a különbözeti vizsgálat letevését megkönnyítsük. Bevezettük tanulóinkat a gépírásba, beszerezvén egy új szerkezetű írógépet. Alkalmat nyújtottunk növendékeinknek a zongorázás gyakorlására is. A szónoki előadásban való fokozottabb jártasság elsajátítása céljából növendékeink meghallgatták Demény Albert szavaló művésznek előadásait. A jó modor elsajátítására is nagy gondot fordítottunk; a tornatanítónő külön órákban is tárgyalta a társas érintkezésnél szükséges szabályokat. A növendékeket gondos, ügyes háziasszonyokká iparkodtunk nevelni, hogy megtanulják a rendet, tudjanak főzni, ne irtózzanak oly dologhoz fogni, amit tudniok szükséges, főleg az egyszerűséget és takarékosságot törekedtünk velők megkedveltetni. Azt akartuk, hogy necsak diplomát vigyenek haza a kisdednevelésben való jártasságukról, de ismerjék a nő hivatását a ház vezetésében is. Ezért szabad idejök alatt felváltva a ház konyhájára jártak, hogy ott kellő gyakorlati ismeretre tegyenek szert. A növendékek végezték a felszolgálással együtt járó teendőket is. A szinielőadás- hoz szükséges ruhákat is maguk készítették, kalapjukat szintén maguk díszítették. E gyakorlati nevelésnek megvolt mindig a megfelelő eredménye, amennyiben intézetünkből kikerült növendékek nagyobb arányban nyertek alkalmazást, mint a más intézetben végzettek és akár mint óvónők, akár mint nevelőnők megelégedésre működnek, amiről az illetékes elöljáróknak nemcsak szóbeli, de írásbeli nyilatkozatai is tanúskodnak. Eljárásunkkal arra törekedtünk, hogy tanulóink az intézetben, mint családban érezzék magukat, második otthonuknak tekintsék, s ezt sikerült is elérnünk. Ezt bizonyítja az az őszinte vallomás, hogy kedvvel tartózkodnak az intézetben, szeretik azt; erről tanúskodik az a keserű búcsúzás, amellyel megválnak az intézettől, az az öröm, amely között önként meglátogatják egykori kedves otthonukat; az a jó viszony, amely a tanárokat növendékeikkel összefűzi, nem lazul meg akkor sem, ha az intézetet elhagyják.
