Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola évkönyve 1930-1980 (1980)

ségen. A helyiségbe villanyt szereltek (a Múzeumban ekkor még nincs), behozták a vízvezetéket, kifestettek . . . Ezekben az években a KM. — különösen gyűjteményei állagának — fejlődését a Mú­zeumban dolgozók lelkes és odaadó munkája mellett elsősorban a társmúzeumokkal kialakuló jó viszonynak köszönheti. Mert bár az állam nélkülözhetetlen segítséget adott a Múzeumnak, a KM. ügye ebben az időben nem válik még érdeméhez mérten köz­üggyé, illetve csak a művészettel foglalkozók, a múzeumok kö­zött válik azzá. A köztudatban — és gyakran egyes állami tiszt­viselők tudatában is — azt a nyilvánvaló tényt, hogy a Múzeum kizárólag művészeti gyűjtemény - mégpedig nemzeti érdekű, sőt európai jelentőségű — elhomályosította néhány a múzeummal, mint intézménnyel kapcsolatos adat: elsősorban a Múzeum neve, tulajdona és elhelyezési épülete . . . ...Az 1957-es év egyik fontos változása, hogy a Múzeum visz- szakapja a belépődíjak kezelésének jogát, és így az önfejlesztésre is tágabb keret nyílik ... Az 1960-as évek elején lelassult. . . fej­lődésnek . . . újabb lendítést két nemzetközi jelentőségű esemény ad: Magyarországon rendezik meg az I. Nemzetközi Reneszánsz Konferenciát... a másik . . . egy eseménysorozat, melynek során a magyarországi művészet fejlődéséről és eredményeiről Európa legjelentősebb városaiban számolhatunk be . . . a Múzeum fej­lődésének harmadik szakasza ... a fejlesztési terv megvalósítása. . . . A terv az 1965-ben elkészült »TERVDOKUMENTÁCIó«-n alap­szik. Az átalakítás a Múzeum minden részére kiterjed. A munka végrehajtása két ütemtervben történik. Az első ütemterv 1969. június 4-től 1970. március 15-ig tart és fő feladata az épületrész »külső« állagának (tetőzet, előtér, segédhelyiségek) kialakítása, illetve megjavítása. A második ütemtervben kerül sor — a Múzeum és raktárak kiürítése után - a belső helyiségek átfestésére, át­alakítására, a fütő és klimatizáló berendezések felszerelésére, a modern villanyvilágítás, új raktári rend és könyvtárhelyiség, vala­mint modern irodák létrehozására. ... A költségek összege vég­eredményben túllépte a 20 millió forintot." Schmidt József (1974) matematika: Egy felalat megoldása a KÖMAL-ban W. Golding: A legyek ura című regényében gyermekekről van szó, akik egy lakatlan szigeten Robinson-életre kényszerülnek. Csak úgy tudnak tüzet gyújtani, hogy az egyik rövidlátó gyermek szem­üvegével összegyűjtik a napsugarakat. A regényíró tévedett, mert a rövidlátók szórólencsés szemüveget hordanak. Elképzelhető-e, hogy szórólencsével tüzet lehet gyújtani úgy, hogy vízzel töltik meg? Tanulmányozzuk ezt a problémát! (Az üveg törésmutatója 3/2, a vízé 4/3.) Megoldás: A szórólencsének legalább az egyik oldala konkáv. A lencsét ez­zel az oldalával felfelé tartjuk, és vízzel töltjük meg az ábrának 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom