Az esztergom kerületi betegsegélyező-pénztár jelentése az 1895. évről (1896)
Az igazgatóság jelentése. I. Tisztelt Közgyűlési A7 imént lefolyt 1895-iki üzletévről a következőkben van szerencsénk a Tek. Közgyűlés elé terjeszteni beszámoló jelentésünket. Az év, mint az igazgatóság üléseiről vezetett jegyzőkönyvek tanúsítják, a lehető legkedvezőtlenebb kilátások mellett kezdődött. A járulékok az év első negyedében lassan folytak be. A kiadások, az előző év kiadásait majdnem utolérték; a betegedések száma, a hosszú tél s nedves időjárás folytán állandóan emelkedett s ezzel karöltve a gyógyszer és kórház-számlák mind nagyobb költségeket okoztak. Az időszaki munkák végzésére sokáig alkalmatlan lévén az idő, a tagok száma csökkent, úgy hogy egyes igazgatósági tagok — hogy a pénztár kötelezettségeinek továbbra is eleget tehessen — már-már elérkezettnek látták az időt a járulékok felemelésére, vagy azon kedvezmény megvonására, a mely szerint a biztosított tagok családjának tagjai is ingyen részesülnek orvosi kezelésben és gyógyszerekben. Erre azonban nem volt szükség. A tavasz beálltával a kőbánya, téglagyári, hidmunkálatok, építkezések stb. megkezdettek. A tagszám ennek folytán mindinkább emelkedett; a járulékok tetemesebb összegekben folytak be, a betegedési esetek nagy száma eltűnt, úgy hogy a második, de különösen a harmadik negyed-év már meglehetős többlettel volt lezárható, mig a végeredmény az első év fölötte szép eredményét úgy a bevételek, mint a segélyezések terén tetemesen fölülhaladta. Az előző első évben 12462 frt 72 kr.; a jelen évben a múlt évi egyenleggel 18562 frt 87 kr. bevétele volt a pénztárnak. Ez összeg a következő havi részletekben folyt be : i*