A szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló Esztergom-vizivárosi érseki nőnevelő-intézet értesítője az 1939-40. iskolai évről (1940)
4 nőit a temető felé, s így szólt hozzájuk: „Nézzétek a halottakat; élők voltak, mint mi, s egy napon mi is olyanok leszünk, mint ők!“ A magam részéről a halál gondolatát úgy próbáltam belekapcsolni nevelői munkámba, megkérdeztem tanítványaimtól, hogy milyenek szeretnének lenni haláluk órájában. S amikor erre feleletet kaptam, felszólítottam őket arra, éljenek már most olyan életet, hogy haláluk órájában a kívánt lelkiséggel rendelkezzenek. Ha szemlét tartunk magunk körül, meg kell állapítanunk, hogy nemcsak az égi, hanem még a biztos alapon nyugvó földi boldogság is csak azoknak jut osztályrészül, akiknek az útját a hit irányítja. Nyugodt, elégedett élet, lelki egyensúly csak a hit melege mellett észlelhető. Aki mást mond, előbb vagy utóbb, de egészen bizonyosan hajótörést szenved. „III. Béla néven királlyá lett herceg Magyarországba visszatérve, bár sokáig tartózkodott a bizánci udvarnál, semmit sem vesztett hazaszeretetéből és hitéből. Ugyanezt a rendületlen ragaszkodást hazájához és hitéhez lehetett később feltalálni unokája Szent Erzsébet jellemében.“ (19. 1.) Negyedik leányának neve (Gertud) is arra mutat, hogy gyakran gondolt Magyarországra. Édesatyja: II. Endre udvarából négy éves korában került Thüringiába. Új otthonában néha felkereste szolgálóit, mert „. . . egyik-másik bizonyára hazájáról beszélt, amely mindig kedves maradt előtte-“ Ezekből következik, hogy Szent Erzsébet ma azt mondaná: világnézetedben a hit ikertestvére a hazaszeretet legyen. Szent Erzsébet sokat fordult gondolataiban családja és az egyetemes magyarság felé. Életével — a ma nyelvén szólva — külpolitikailag is használt a magyarságnak. Ma különösebben a sportolók hívják fel a magyarságra a figyelmet, Szent Erzsébet nemes élete évszázados dicsősége a magyarságnak. Szent Erzsébet hitének egyik legragyogóbb virága bőkezűsége, adakozása, áldozatkészsége, emberekhez — osztálykülönbség nélkül — való közeledése. „Sötét és egyszerű ruhája ellenére mindenki előtt ragyogó királynőnek tűnt fel s királyi bőkezűségében valóban az is volt. Nem ismerte a krajcároskodó takarékoskodást, amely különben akkor nem ment erényszámba. Szomorú egy erény, mert helytelenül gyakorolva megbénítja a szív szárnyalását, oly kincseket gyűjtetve vele, amelyeket végül is itt kell hagyni ezen a világon, ahonnan pedig csak azt vihetjük el, amit ajándékoztunk.“ (124. 1.) Jól jegyezzük meg, csak azt vihetjük el, amit ajándékoztunk. Ezen az alapon bizonyára azt mondaná: Leányok! A mai magyar életnek egyik legégetőbb kérdése a szociális kérdés. Ez azt
