A szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló Esztergom-vizivárosi érseki nőnevelő-intézet értesítője az 1939-40. iskolai évről (1940)
.*> kívánja, hogy a felebaráti szeretetet necsak nyelvünkkel hirdessük, hanem cselekedeteinkben kövessük is. Ennek a felebaráti szeretetnek van anyagi és szellemi oldala. Ha a kérdés anyagi oldalán nem is tudtok kórházakat és árvaházakat alapítani, és ennivalót kosárszámra szétosztani, minden tanítónő adhat valamit magyar testvére javára és gondoskodhat esetleg arról, hogy a szegények vagy munkaalkalmat kapjanak, vagy pedig szükség esetén támogatásban részesüljenek. A felebaráti szeretet szellemi oldalán minden tanítónő éreztetheti, hogy valamennyien magyar testvérek vagyunk. Még azok is sokszor többre becsülik a lelki közeledést, mint az anyagi segítséget, akik az anyagiakra valóban rászorulnak. Szent Erzsébet „a legegyszerűbb embereket is olyan kegyesen fogadta, hogy soha senki sem félt őt megszólítani . . . alamizsnáihoz mindenkor néhány jó szót is csatolt.“ Ezen az alapon bizonyára azt mondaná, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméiről necsak szavaljunk, hanem cselekedjünk is azok szellemében. Minden magyar emberben lássuk a velünk egyenlő magyar testvért. Mit mondana Szent Erzsébet közelebbről ilyen líceumi leányoknak, ilyen tanítónőképző-intézeti növendékeknek? A következőt: Leányok, törekedjetek arra, hogy valóban boldogok legyetek! Erre egy-két leány önfeledten bizonyára azt mondaná: „Kérem, kedves Erzsébet néni, egyebet sem csinálunk, mint arra törekszünk, hogy boldogok legyünk.“ „Igen, igen — mondaná Erzsébet néni — „csakhogy nem látjátok, hogy mi az igazi boldogság.“ fiamis boldogság ugyanis az, amely az édes semmittevésben, a gazdagodási törekvésben, önző akaratunk feltétlen érvényesítésében jut kifejezésre. Az igazi boldogságnak egészen más tényezői vannak. Ilyen tényező elsősorban a szíves engedelmesség. Szent Erzsébet lényének alapvető vonása az engedelmesség, az Isten akaratának követése. Ennek egyik kifejezője az a feltétlen engedelmesség, amellyel Konrád mester utasításait követte. Szeretném, ha most minden növendék magába tekintene, és kérdezné önmagától: Tudok-e szüleimnek, tanáraimnak olyan lélekkel, olyan készséggel engedelmeskedni, mint ahogyan ezt Szent Erzsébet példája mutatja. Vájjon lelki egységben, összhangban élek-e szüleimmel ? Vagy pedig hangom hasonlít annak a leánynak a hangjához, aki elmaradottnak bélyegezte édesanyját, amikor így szólt: „Anyuka, maga azt nem érti." Azt mondom ezeknek a leányoknak, hogy ne legyenek olyan fölényesek s értsék meg, hogy az édesanyák mindent megértenek, ami leányuk javára szolgál. Vájjon, mit szólna Szent Erzsébet valamely újságban megjelent következő esethez?! Egy leány elmegy
