Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

A mű — általános értékénél fogva - ezúttal sem tűrte meg a szellem elé szabni szokott vámhatárokat.

Isidorus műve - egyik IX-X. századi - átiratának ezúttal csupán egyetlen lapját idézzük fel. Ezen a következő hangszereket látjuk: az - orgánumnak nevezett - orgonát, fújtatóval, a tubának mondott egyenes, római mintájú fémkürtöt, a tibiának nevezett kettős sípot, a calamus nevezetű nádsípot (flótát), a fistulának nevezett pánsípot vagy flótát s a sambuca névvel illetett dudát.

Mindezeknél az - ókorban már ismert - népvándorlás kori hangszereknél jelentősebb volt az első orgonák nyugat-európai megjelenése. A legelsőt - állítólag - V. Konstantin bizánci császár (751-775) küldte ajándékba Kis Pipin (751-768) frank uralkodónak.

Az orgona elterjedése azonban -noha az említett IX-X. századi másolású Isidorus-kézirat éppen úgy ábrázolja, mint egy

X. századi winchesteri kódex - mégsem volt gyors. S az instrumentum lassú terjedését még lassabban követte az általa adott nagy zenei chance: a XII. századra kibontakozó nyugat-európai többszólamúság lehetősége.

Amíg ezek a hangszerek a IX-X. századi instrumentális muzsika eszközeit mutatják, az egyház az instrumentális muzsikánál nagyobb súlyt helyezett a vokális muzsikára. Ennek „hangszerét” ki-ki magánál hordta! Az ember, a hivő maga volt a hangszertok. S nem volt el ember ének, dal nélkül.

Hrabanus Maurus (776-8 5 6), a fuldai kolostor schola cantoru- mának vezetője, a Rajnától innen eső legnagyobb oktatási intézmény szellemi irányítója, A világról szóló könyv című művében - mintegy minden időkre érvényesen kimondja:

7°