Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
Korai említések Anonymus, ősmúltunknak e XII. század végi krónikása - mint már utaltam is reá — ismételten megemlékezik vándormuzsikusainkról. Megemlíti azt is: a hősök tetteiről szóló énekeiket hegedűvel, síppal kísérik.’ Másszor - a kiváltságos embernek, az irigyelt írástudónak enyhe gőgjével - szól a jokulátoroknak csacska énekeiről meg a paraszt embereknek téveteg meséiről. íme a magyar népdalnak s a népmesének - a Szent Gellért-le- gendát követő - első említése. S ráadásul: mennyire tanulságos említése! Hiszen Anonymus, e jóravaló írástudó - paradox módon - nyomban meg is lakói fennhéjázásáért: önmagát cáfolja meg. Mert, noha lekicsinyli az énekmondóknak báva dalait s paraszt embereknek téveteg meséit, Botond bizánci hőstettének, Aranykapu-döngetésének leírásakor maga is megvallja: mivel e hősi cselekedetnek sehol sem találta leírt történetét, ő maga is ezekre a labilis forrásokra támaszkodott. Idézzük csak Anonymus szavát: „. .. én, mivel ezt a históriaíróknak egyetlen könyvében sem találtam, hanem csupáncsak jokulátoroknak csacska énekeiben és parasztok hamis meséiben hallottam, e művemben nem akartam megírni. . . ”4 Mondanom sem kell: - megírta ! S azután Anonymus művében egyebütt is akadunk egy-egy - nem is értéktelen - népzenetörténeti emlékre. Anonymus említi, hogy Almos vezérünk a kijevi ütközetben megfűvatta a harci kürtöket („... sonuerunt tubas bellicas... ”). Csanád vezért pedig - álmában — egy oroszlán nódítja arra, hogy fúvasson kürtjébe („. . .cane tubám. . .”), támadnia kell. 276
