Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

is - a templomhoz fűzi a középkor emberét. Itt van gyökere a temetőkben s a templomokban tartott, ma már nehezen érthető népi mulatságoknak, a korai századok templomi-temetői táncának is.

Az istentiszteletnek, a keresztelési, esketési, halotti szertartásnak a XI-XII-XIII. században az éneken kívül az itt-ott megszólaló népi zeneszerszám, a dob, a síp, a kürt is kísérője volt. Ide számíthatjuk a kereplőt, a faharangot, majd magát a harangot is.

Körmenetek, nagyobb egyházi szertartások idején a kora Ar- pád-kor magyar falvaiban ugyanúgy népi muzsikusok fújták, verték, pengették zeneszerszámaikat, mint ahogyan - például - Budán még a XIV. század végén is előírja a Jogkönyv: a város zenészei tartoznak az úrnapi körmenet alkalmával muzsikálni.74 De nagy ünnepeken Európa-szerte szokás az, hogy — mondjuk, királykoronázáskor, királyi esküvőkkor-a székesegyházba a tábori zenészeket, a királyi trombitásokat is bevezénylik.

Az 1211. évi tihanyi összeírás a Balaton melletti Arács faluban a következő harangozókról (pulsatores) emlékezik meg: „. ..filius Zember, Syquid, Thobus, Aianduc.”7' Ecsedi Ildikó -munkámnak a népi muzsikáról szóló későbbi részében jobban részletezett — kitűnő tanulmányában mutat rá arra: az arácsi harangozok egyikének, Thobusnak nevét Dobosnak ejtették. A Syquid-nek írt név pedig: Sikít. így „nem lehetetlen - írja -, hogy fúvós hangszeren, sípon játszott az, aki a Syquid nevet viselte”.’'' Ilven név, illetve ugyanez a Sikít név Chikuid alakban 1211-ben, ugyanebben a tihanyi jobbágy összeírásban, mint az apátság egyik fuzegyi (füzitői) pulzátorának neve is szerepel. Vazil helységben pedig Chiquiteu formában, Colon helységben pedig mint Syqueteu - tehát Sikítő-Sikító — fordul elő.77