Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

pontjaimat. A musica sacra és az udvari műzene mellett azonban helyet követelt magának a hajdani népi muzsika (abban a városi népzene) és a hadi-tábori zene is.

Munkámnak ma több hibáját érzem, mint erényét. Noha — egy nagyobb bevezető fejezetben - igyekeztem megírni népünk hozományának s a pannóniai hagyománynak - régészetben jobban érzékelhető-találkozását és zenei ötvöződését, az ott közölteket inkább csak jelzésekként fogadja az olvasó.

Meglehet az, hogy a népünk zenéjéről — a népi muzsikáról írt fejezetet ebbe a történeti részbe kellett volna beleoldanom. Hiszen afféle motívumok, mint például a XV. század végi kakati (párkányi) ráolvasás - amely zenés báj olás, szövegmondás, egyben pedig füstvarázslat - még ide valahová, a kereszténység előtti sámánizmusunkhoz kívánkozott volna. Tán általánosabban kellett volna láttatnom a népi muzsika, a báj olás, az orvoslás, a bajhárítás — egészen a XX. századig nyomon követhető - pogánykori gyökérzetét. Hiszen azene-abban a korban, amikor hallatással, hallással terjedt a tudás és a hír — sokkal kiterjedtebb tartomány volt, mint azóta, amióta a betű a szemnek láttatja magát.

Bizonyos, hogy az olyanfajta mű, mint amit az olvasó könyvemmel kezébe vesz, az ipar előre gyártott selejtjéhez hasonlatosan, már világra jöttekor elavult. Hiszen az ilyenfajta munka - a monografikus megírásra eleve nem vállalkozhattam — ma már csak egy munkaközösség kollektív tevékenységével lehet sikeres. Az adatok kibernetikus betáplálása, azok lyukkártyás elemzése-egyszóval egy teljes magyarországi zenetörténet megírása - messze meghaladja a magam elé tűzött, szerényebb célt. Az olvasó érdeklődésének s a szaktudós — esetleg éles, elítélő

i