Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

- Haraszti, Bartha, Vargyas, Legány, Rajeczky, Mezey, Falvy, Szigeti K., Dobszay, Szendrei Janka s mások búvárlatára gondolok a középkor feltárásában jóformán mást sem tett a honi zenetörténet, mint abból a pár adatból élt, amelyet két évszázada anéhai való derék Pray György (t 1801.), majd Szabolcsi Bence vetett papírra.

Ezt a fájdalmas hiányérzetemet is az gerjesztette, hogy jómagam- boldogult Édesapám jóvoltából - kisgyermek korom óta muzsikában, a klasszikus és romantikus műzene igézetében cseperedtem fel, és rögös életutamon a muzsika mindenkor hűséges útitársam, olykor nagy konszolációm maradt.

Középkori zenetörténeti képünknek - vagy legalább vázlatának - hiánya azért is fájó lemaradásnak tűnt, mert kutatásunk mind népköltészetünknek, mind pedig népzenénknek melyrétegeibe jócskán lehatolt már.

Ma azonban még középkori zenetörténetünk alapkutatásai is hiányoznak - leszámítva néhány kitűnő kismonográfiát, esszét, adatközlést.

Amikor azután mind több és több hazai forrást áttanulmányoztam, egyre világosabbá vált: nem zenei múltunk hiányzik, hanem annak kutatása. Felsokasodó jegyzeteim mintha magukat rakták volna rendbe: mivel még a zenetörténeti alapkutatás is hiányzik, annak módszertana sem lehetett. Az anyag azonban- utólag hasonlíthattam össze munkám szerkezetét Szigeti Kilián kategóriáival - megteremtette a maga körvonalait. (Még akkor is, ha a nagyon doktrinér határok - például egyházi zene és udvari műzene között - néha el is mosódnak.)

Fölöslegesnek érzem munkám tartalomjegyzékét ismételgetni ; olvasható az a maga helyén. A kezdetben latin terminusokkal jelöltem meg egyes - fejezetekké szilárduló - történeti csomóio