Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Társtudományok
Sárközy Péter A budapesti Dante-kódex „kritikai” kiadása A bibliofilok és a Dante-kutatók egyik régi nagy álma valósult meg, amikor 2006. november elején a veronai egyetem dísztermében Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében bemutatták a budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött XIV. századi Dante-kódex a két egyetem tudományos együttműködése keretében készült fotó-reprodukciós kiadását. A kódex facsimile kiadásáról — igen jó színvonalon — a Veronai Egyetem gondoskodott, míg a majd 300 oldalas kísérő tanulmánykötet szerkesztését pedig a veronai és a szegedi egyetem italianisztikai tanszékeinek vezetői, Gian Paolo Marchi és Pál József professzor gondozták. A budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött, nemrégiben restaurált kódex, mely velencei dialektusban átírva tartalmazza Dante Alighieri Isteni színjátékának majdnem teljes szövegét (a 100 énekből álló 14.233 soros poémából a kódexben 2.643 sor hiányzik, ezeket a kísérő kötetben dőlt szedéssel pótolják), Dante halálát követően 1340 körül készülhetett valószínűleg Velencében. A kódex létezéséről, esetleges budai előfordulásáról, possessorairól mindaddig semmit sem lehetett tudni, amíg II. Abdülhamid Han török szultán, a krími háborúkat követően 1862-ben nem döntött úgy, hogy a magyar nép az orosz-török háború idején tanúsitott török-pártisága viszonzásaképp, visszaad a „magyar ifjúságnak” harmincötöt az Isztambuli szerájban őrzött Korvinákból, melyeket még Nagy Szulejmán vitt magával Budáról a város 1541. évi elfoglalását követően. A könyvek ünnepélyes körülmények között, új díszkötésben 1877-ben kerültek Budapestre, az Egyetemi Könyvtárba. Azóta tart a vita a dantisták és a korvinakutatók körében arról, hogy a kötet valóban részét képezte-e Mátyás király híres könyvtárának, (ez ellen szól, hogy a kötetben sehol sem szerepel a Korvinákra jellemző hollós Mátyás-címer), illetve, hogy egyáltalán korábban megvolt-e a kódex a budai királyi könyvtárban, hasonlóképp Zsigmond magyar király konstanci zsinaton kapott, ma az Egri Főszékesegyház könyvtárában őrzött Dante-kódexéhez, melyet a humanista Giovanni da Serravalle, fermói püspök készített az Isteni Színjáték latin fordításával, és adott át a konstanci zsinaton a magyar királynak, a német-római császári korona várományosának. A Budapestre került Dante-kódex szövegével Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre és Csontosi János leírásai után először a neves XIX. századi német dantista, Kari Witte foglalkozott még 1869-ben, és azóta is nagy a nemzetközi érdeklődés a világirodalom legnagyobb költeményének egyik legkorábbi átírása és az igen szépen illusztrált kódex iránt, de a kutatók közül csak keveseknek adatott meg, hogy valóban kezükbe tudják venni a kódexet. Hasonlóképp több művészettörténész foglalkozott a budapesti Dante-kódex gyönyörű miniatura-díszítéseivel, melyet a nemzetközi közvéleménynek először Berkovits Ilona mutatott be 1931ben, majd a később, a Kardos Tibor által az 1965-ben kiadott, a budapesti Dante-kódex miniatúráival illusztrált Isteni Színjáték utószavában, illetve a Horá- nyi Mátyás és Klaniczay Tibor szerkesztette 1967. évi Italia ed Ungheria. Died secoli di rapporti letterari akadémiai tanulmánykötetben olasz nyelven közölt tanulmányában. A kódex szövegének és illusztrációinak további elemzése most már, hála a veronai és szegedi egyetem ita- lianistái közös munkájának, minden kutató számára lehetségesssé vált. A kódex faximile kiadásához a szerkesztők egy hasonló méretű és formátumú kötetet mellékeltek egy közös tékában. A második, háromszázoldalas olasz nyelvű kötet (Studi e ricerche, a cura di Gian Paolo Marchi e di József Pál) első felében neves kutatók tanulmányait tartalmazza a kódex történetéről és szövegéről, miniatúráiról, Dante veronai kötődéséről és művének a magyar kultúrában betöltött szerepéről. A tanulmányokat a kódex szövegének átírása követ Fabio Forner és Paolo Pellegrini profesz- szorok filológiai gondozásában. Nem véletlenül vállalkozott épp a veronai egyetem arra, hogy az Aranybulla fotó-reprodukciós megjelentetését követően szegedi testvéregyetemével közösen kiadja — nem kis anyagi áldozattal — a neves, Budapesten őrzött Dante-kódexet, hiszen a „sommo po- eta”-t, a legnagyobb olasz költőt Verona városa, a Sca- ligerik fogadták be, miután 1302 januáijában Firenzéből el kellett menekülnie. (Az Alighieri család le- szármozattai máig a városban élnek, mint azt a Gian Paolo Marchi professzor tanulmányához csatolt Alig- hieri-Serego családok geneológiai leírásából megtudhatjuk). De mint azt Pál József tanulmányában kimutatja, Dante nemcsak Veronához kötődött, hanem az egykori Magyarországhoz is, melyet műveiben, a Színjátékban és a De vulgari eloquentiában többször is említ. Dante személyesen ismerte a nápolyi királyt, a Paradicsom VIII. énekébe beemelt Martell Károlyt, és rokonszenwel kísérte, amikor annak unokája, Károly Róbert Magyarország királya lett. Nem véletlenül került a harmadik cantica XIX. énekébe a híres másfél sor „az áldott Magyarországról,” amelynek nem szabad engednie, hogy a balsors tépje (,,Oh beata Ungheria, se non si lascia / piú malmenare,” Paradiso,XÍX, 142-143). Épp ezért vetődött fel, hogy a kódexet akár maga Nagy Lajos is magával hozhatta volna Budára az t349/5i- évi délolaszországi hadjáratait követően. Berkovits Ilona a kódex elemzése alapján arra a megállapításra jutott, hogy annak díszítései Andrea Dandolo velencei udvarára voltak jellemzők és a kódex első lapján szereplő címer Pietro Emo velencei hadvezér címere lenne, akit családja 5.000 dukátért váltott ki 1379-ben a magyar király fogságából. A kódex akár ennek a váltságdíjnak is része lehetett. De az is felmerült, hogy az Emo család egyik másik tagja, Giovanni Emo 355
