Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Társtudományok
Omnis creatura significans hozta volna magával Budára a kódexet 1464-ben, amikor a Velencei Köztársaság követeként Mátyáshoz jött. (Korábban Kaposi József azt feltételezte 1911-ben írt Dante Magyarországon c. monográfiájában, hogy az első lapon látható címer a Bandini-Baroncelli családé lenne, és a kódexet a Firenzéből Budára menekülő humanista Francesco Bandini ajándékozta volna Mátyásnak, amikor Marsilio Ficino „ágenseként” a budai udvarba jött.) Prokopp Mária professzor, a jelen kötet számára írt művészettörténeti elemzésében ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel a kötet első lapján látható címer egyértelműen nem a kódex másolásakor, hanem később került a könyvbe, tehát egy későbbi possessoré, és semmiképp sem a kódex megrendelőjé, akinek címere minden bizonnyal az új- rakötéskor megsemmisült fedőlapon volt lárható, akit ő az egyik magyar Anjou-királyban vél fellelni. Maga részéről Prokopp Mária még azt is el tudja képzelni, hogy a velencei jellegű miniatúrákat ugyanaz a műhely készítette Róbert Károly, vagy Nagy Lajos megrendelésére, amelyik a Képes Krónika és az Anjou Legendáriumot is létrehozta. A kísérő kötet olasz tanulmányainak első része a Dante és Verona, illetve Dante és Magyarország kapcsolatát elemzi. Mikó Árpád írása a középkori magyar könyvkultúra helyzetét mutatja be az olasz olvasók számára, hol voltak a középkori Magyarországon nagyobb könyvmásoló műhelyek, illetve könyvtárak, és mi jellemezte Mátyás király híres Korvina könyvtárának anyagát. Pál József tanulmányának csak első része foglalkozik Dante és Magyarország konkrét kapcsolatával, míg a második rész a dantei költészet magyarországi kisugárzását illusztrálja az olasz olvasók számára az első 1521. évi terzina fordítástól a XIX. századi fordításokig, és a XIX. századvégi magyarországi Dante-kultusz kialakulásáig, melyben a fordítókon kívül komoly szerepük volt a kor neves zeneszerzőinek (Liszt, Ábrányi Emil) és képzőművészeinek (Zichy Mihály, Körösfői Kriesch Aladár, Gulácsy Lajos). A tanulmány utolsó része Babits Mihály magisztrális Dante-fordítását mutatja be az olasz olvasóknak, míg a tanulmányt Arany Dante mélységeiről írt ódája zárja. (Kár, hogy a szerző nyersfordításban közli a verset, hiszen a Venezia, Italia, Unghera tra decadentismo e avanguardia 1990-ben kiadott akadémiai tanulmánykötetben szerepel Kőszeghy Márta igen szépre sikeredett műfordítása Babits két Dante- szonettjével egyetemben.) A kötet második részének tanulmányai (Fabio For- ner, Prokopp Mária, Berta Árpád, Giorgio Fossaluzza, Paolo Pellegrini, Michelangelo Zaccarello) a Codex Italicus 1. részletes bemutatására vállalkoznak. A tanulmányokból megtudhatjuk, hogy a kódex nyolcvankét 33x25 cm-es pergamen lapból áll, melyekre gótikus betűkkel két oszlopban aranyozott tintával másolták a Színjáték szövegét — erős velencei dialek- tális beütésekkel, mint azt Domokos György korábbi tanulmányaiban már részletesen kimutatta. Az utolsó négy lapon bibliai szövegeket találunk latin nyelven. A kódexnek az 1870-es ujrakötésnek köszönhetően nincs meg az eredeti fedőlapja. A kódex gazdagon illusztrált. Az első részben 94 színes miniatura található, de az illusztrátor nem fejezte be a munkát, mert a Purgato- rium második felében üres helyek jelzik margóra írt (velencei dialektusban írt) feliratokkal a később megfestendő képek helyét és témáját. Az illusztrációkkal foglalkozó kutatók (Ludwig Volk- manntól Berkovits Ilonáig és Giordana Mariani Ca- nováig) egyetértenek abban, hogy a miniatúrák stílusára a velencei Andrea Dandolo dózse udvara részére készült kódexek díszítőművészete jellemző, de készülhettek akár Firenzében, Bolognában vagy máshol (Prokopp Mária szerint akár Budán) is. Berta Árpád a kötetben szereplő török beírás és Erődi Béla korábbi tanulmánya alapján igen valószínűnek tartja, hogy a kötet valóban Budáról került a konstantinápolyi Top- kapi-szerájba. (A Törökországba került kódexek történetét, Erődi Béla 1877-ben írt munkáját Dávid Géza 2001-ben ismét kiadta Knapp Éva utószavával.) A tanulmánykötet második fele tartalmazza a Dante- kódex, illetve a Színjáték teljes szövegét, mert a szöveg gondozói dőlt szedéssel visszaillesztették a másoló által kihagyott részeket (Michelangelo Zaccarello azt feltételezi, hogy az egykorú másoló tudatosan hagyta ki Dante szövegének Firenzére nézve „kényes” politikai utalásait, a teljes költemény 18%-át). A szöveg előtt szerepel Domokos Györgynek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz tanszéke vezetőjének igen alapos tanulmánya az utolsó négy oldalon szereplő latin szövegek értelmezéséről, melyet a szerző Alber- tano da Brescia Liber de Ámoré-jával azonosít, és közli a szöveg Pennsylvaniai Egyetem könyvtárában őrzött variánsait is. (Korábban Domokos György két tanulmányában is foglalkozott a kódex velencei dialektusának jellemzőivel -„Verbum” 1-2001, „Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei,” 12-2005 —, kár, hogy ezeket nem vették fel a kötetbe). Hasonlóképp megfontolandó, hogy a velencei dialektusban készült átírás mellé nem kellett volna-e az Isteni Színjáték filológiai szempontból ma elfogadott szövegét is mellékelni. De mindez még elvégezhető, amikor a tanulmánykötet magyar nyelven is megjelenik. Ugyanis a most 1.200 példányban kiadott két kötet olasz nyelvű, igaz, az egyes tanulmányokat, angol és magyar nyelvű rövid összefoglalás kíséri. A Dante-kódex faximile kiadása most megtörtént, de mindenképp szükség lenne az igen fontos tanulmányokat tartalmazó kötet (esetleg további tanulmányokkal, Keserű Katalin, Knapp Éva, Rába György és mások írásaival kiegészített) megjelentetésére, hogy Dante még jobban a magyar kultúra része lehessen. Mondjuk úgy, mint a mai „műveletlen,” „posztmodern” Olaszországban, ahol tavaly nyáron Firenzében rendszeresen megtelt a Santa Croce templom előtti nagy tér, amikor a zseniális olasz (komikus) színész, Roberto Benigni esténként tízezrek előtt szavalja és magyarázza a világirodalom legnagyobb költője isteni színjátékának egyes énekeit, és a köztelevízió első adá356
