Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Tanulmányok Prokopp Mária yo. születésnapjára botot, baljában díszes markolatú kardot tart. A három kép közül minden bizonnyal ez a legkorábbi, de — ellentétben a 19. századi források datálásával — ez esetben sem tekinthetjük biztosnak a 16. századi keletkezést. Az Általános Képtár katalógusában Filippino Lippi műveként szerepel. A Történelmi Képcsarnok első kiállításától kezdve mindvégig láthatta a közönség. Az augsburgi Fugger Képtárból származik.11 S végül a harmadik, a 17. lt.sz. kép változata, az arc finomabb, inkább törekszik festői hatásokra, az erősen átfestett viselet viszont ehhez képest meglepően lapos, kidolgozatlan. A Maria-thali pálos kolostorból származik. Az Általános Képtárban 1870-től az előzőekhez hasonlóan folyamatosan ki volt állítva.12 E három kép, a bécsújhelyi portréként ismert Mátyás arcmásnak a Képtárban látható változatai szolgáltak a legtöbb 19. századi Mátyás képmás forrásául, így Jakobey Károly az 1850-es évek végétől a hatvanas évek közepéig készített nemzeti pantheon jellegű arcképsorozatának olajképe is csaknem pontos másolata a fenti képeknek, s grafikai változatok is elterjedtek és közismertek voltak, a Nemzeti Múzeumban őrzött „eredetit” népszerűsítve.« Ily módon vált a bécsújhelyi portré a 19. századi Mátyás-kép mintájává — a másolatok révén isJ4 Ugyancsak Jankovich Miklós gyűjteményéből származott az a Hunyadi László portré, amely a mellkép formátum típusa alapján inkább a 18. század végére, akár a 19. század elejére datálható, bár Jankovich leltára jóval korábbinak tartotta. »5 A jelöletlen háttér, a feliratok, címerek, attribútumok hiánya is ezt látszik alátámasztani. A festmény először 1868-ban az Általános Képtár kiállításán szerepelt. Hunyadi Lászlónak — ellentétben a Hunyadi család többi tagjával — nagyon kevés grafikus ábrázolása létezik, az a csekély is 19. századi. Haller János nyomtatásában, Pfeifer Ferdinánd kiadásában jelent meg az 1860-as évek végén a Hunyadi családot bemutató nagyméretű kőrajz, amely hasonlóan az ekkoriban kiadott, egyre divatosabbá váló csoportképekhez, korábbi, hiteles, vagy annak vélt portrékat fölhasználva készült. A jobb alsó sarokban látható ovális keretezésű Hunyadi László képmás a Történelmi Képcsarnok festményének másolata, némi átdolgozással. Az öltözék a legkisebb részletig azonos, az arcvonások azonban, ha lehetséges, még lá- gyabbak, a haj hosszabb és fürtösebb. 16 Még izgalmasabb „fölhasználása” a képnek Lotz Károly Hunyadi Jánosról és Hunyadi Mátyásról festette két egészalakos portréja. « A Mátyás kép nem más, mint Jankovich Hunyadi Lászlójának másolata, ugyan a mellképből teljes alakos ábrázolás lett. Hogy miért Mátyás és nem az eredeti főhős, annál érdekesebb és kevésbé megmagyarázható, hiszen ekkortájt Lotz éppen a Nemzeti Múzeum falképein dolgozott és a gyűjtemény műveit tudjuk, kiválóan ismerte. A legérdekesebb példa a gyűjtemény hatására magának a Nemzeti Múzeum épületnek a falképdíszítése. Than Mór és Lotz Károly részletes falkép-programja 1866-ban elkészült. A tervezés évei alatt ennek megfelelő vázlatok születtek, amelyek azonban több, kisebb-nagyobb változtatást szenvedtek. A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának falképei három fő részből állnak: a Lotz-féle mennyezetdekorációból, a főfalak tetején körbefutó, Than és Lotz együttes munkájaként elkészült frízből, és az oldalfalak monumentális allegorikus figuráiból, melyeket Than Mór készített el. A két művész a programleírást együtt dolgozta ki és együtt készítette el, s az tartalmilag elválaszthatatlan, annál inkább eltér és különbözik a formai megvalósítás, kompozíció és stílus tekintetében egyaránt.18 Thant több esetben befolyásolta korábbi előkép, ez, ha nem is rögtön szembetűnő, de könnyen bizonyítható. A múlt festett emlékművének kialakítását így befolyásolták a múlt itt őrzött emlékei. Alig észrevehető, a sarokban elrejtett alak, az oldalfríz utolsó jelenetének legszélső szereplője, Lorántffy Zsuzsanna. Az ő fára festett mellképét 1846-ban ajándékozta Jankovich Miklós özvegye a Nemzeti Múzeum számára. A Képtár másodszor újrarendezett kiállításának első termében szerepelt, egyes számmal a kép, s ettől kezdve, azaz 1870-től folyamatosan megtekinthette kiállításon a közönség.'9 Minden bizonnyal Than is a Nemzeti Múzeum kiállításán láthatta, bár olyan hamar készültek grafikai másolatai, hogy akár azok révén is megismerhette.20 Mindenesetre a falkép Lorántffy ábrázolása pontos másolata a táblaképnek, részleteiben és színezésében egyaránt, ez utóbbi kétségtelen bizonyítéka a kép közvetlen hatásának. Mindezek mellett még számos további hasonló példát sorolhatnánk, de talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, milyen fontos szerepe volt a gyűjteménynek, a Képtár kiállításainak a korszak festészetére, sőt az ikonográfiái típusok továbbélésre. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött és bemutatott képek pusztán azért, mert oda kerültek és ott voltak láthatók, a múlt hiteles emlékeivé váltak, még akkor is, ha nem volt mindig kétséget kizáróan bizonyítható sem koruk, sem pedig maga az ábrázolás tárgya. A Képtár ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a múzeumépület maga: a nemzeti múlt emlékhelye volt, s formálója annak a képnek, amelyet arról a korszak közönsége alkothatott. Jegyzetek 1 Miller Jakab Ferdinánd: Museum Hungaricum. Buda, 1807. 2 Fejős Imre: A MNM története. In: Folia Archeologica XVI. 1964. 267-281 270-272. 3 Hazai és Külföldi Tudósítások. 1811. 67. 4 Jankovich Miklós a gyűjtő és mecénás. 1772-1846 Szerk. Belitschka-Scholz Hedvig. Művészettörténeti Füzetek 17. Budapest, 1985. 79-82. 81. jegyzet 5 Mátrai Gábor: A Magyar Nemzeti Múzeum képtára. Pest, 1846. 6 Mátrai Gábor: A Magyar Nemzeti Múzeumban létező nemzeti képcsarnok ünnepélyes megnyitása. Pest, 1851. 7 A Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egyesület Évkönyve. Pest, 1862. 32. 241
