Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Omnis creatura significans mányozói szerepét. 1875-ben a Képcsarnok Egylet beleolvadt a Társulatba, s kimondatott, hogy „1877. január 1-től kezdve évenkint 1000 forintot fordít a nemzeti képcsarnoknak magyar művészek festményei által leendő gyarapítására és az igy felgyűlendő összegből időről-időre a nemzeti képcsarnok méltóságának megfelelő képeket fog vásárolni és a képcsarnoknak átszolgáltatni.” Az 1871-ben létrejött Országos Képző- művészeti Tanácsnak tagja lett a Nemzeti Múzeum igazgatója is, és dönthetett ily módon a múzeumi képvásárlások ügyében. Az Eötvös József kultuszminiszter által kiírt 1869-es történelmi festménypályázat első díjasa Benczúr Gyula „Vajk megkeresztelése” című képének vázlata lett, amely természetesen a Képtárat gazdagította. Ez az időszak már a festészet — egy ideig még elsősorban a történelmi festészet — állami támogatásának periódusa, s ennek legkézenfekvőbb módja a pályázatok kiírása volt. A következő, 1872. évi pályázat meghirdetésekor már az 1873-as bécsi világkiállítást is tekintetbe vették. Ily módon talán nem véletlen, hogy Than Mór “Morvamezei csata” című festménye kapta az első díjat.9 Ekkor már olyan sok mű volt a Képtár tulajdonában, hogy több festmény raktárba szorult, s Peter Krafft két képe — sok helyet foglalván — nem képviselt már akkora értéket, mint megszerzésekor, s visszakerültek a Ludoviceum dísztermébe. 1877-ben már a múzeumi Képtár régi képeinek egy része az Országos Képtár kiállításába került. E rövid történeti áttekintés érzékelteti, milyen sokféle módon és milyen jelentős műtárgyanyaggal gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum Képtára fennállásának első három évtizedében. A bemutatott művek — az alapításkori szándéknak megfelelően — a művészképzésben is fontos szerepet kaptak (érdemes a Másolati Napló lapjait végignézni) és a Magyarországról elkerült, de a magyar történelemmel kapcso4. kép. Ismeretlen művész: Mátyás király. 17. század. Olaj, vászon. Budapesti Történeti Múzeum latos művek másoltatásának programja is említésre méltó. Mátrai Gábor 1851-es megnyitó beszédében fölvetett olyan elképzelést is, amelyet addig nem tartottak fontosnak, pontosabban nem volt a közgondolkodás része, a század második felében azonban egyre inkább előtérbe került, s a múzeumi képtár, később pedig a Történelmi Képcsarnok gyűjteménye a gyakorlati megvalósulásra is egyre több példát szolgáltatott, ez pedig a magyar vonatkozású, de külföldön lévő, különböző korokból származó, ám legtöbbször régebbi művek másolása, akár egészen más technikával való reprodukálása. Néhány évtizeddel később meg is valósították ezt az elképzelést, amikor a Képtár bevezető folyosóját effajta művek másolatai töltötték meg. A másolás azonban nemcsak ezekre, de a már a múzeum gyűjteményében őrzött és bemutatott műtárgyakra is vonatkozott. A magyar történelem jeles személyiségeinek ábrázolásait gyűjtő Jankovich Miklós kollekciójának képei folyamatosan megtekinthetők voltak a közönség számára, s nemcsak a látogatókat nyűgözték le és okították, hanem bemutatásuk egyúttal a hitelességük biztosítékává is vált. így történhetett meg, hogy az ötvenes-hatvanas évek történelmi tárgyú festészete (ami nemcsak eseményábrázolásokat, hanem portrékat, sőt tájképeket is jelentett) forrásként, mintaként használta, használhatta a Képtár gyűjteményét. Jellemző példái ennek azok a Mátyás portrék, amelyeket a közönség hosszú évtizedeken át láthatott az állandó kiállításon. Az egyikkel kapcsolatban Balogh Jolán utal arra, hogy a Jankovich gyűjtemény katalógusa (Collectio imaginum No. 82) szerint a kép 1490-ben Prágában készült volna és Podjebrád György tulajdonából származna. A Történelmi Képcsarnok 1894-es katalógusa a 18. századra datálja, az 1904-es viszont 17. századiként említi. A szakirodalom által legkorábbinak tartott a 14-es leltári számú, ahol latin felirat egészíti ki a kompozíciót. A legkorábbi képen páncélt visel az ábrázolt, fölötte piros köpeny átvetve, a két későbbi darabon a páncél alig látszik a köpeny alatt, a kezek és a kard sem jelennek meg, kisebb kivágató mellképek. Vayer Lajos ismerte fel, hogy ezek a portrék — Callimachus Experiens Attilájának képi megfelelőiként — Mátyást Attilának, a civilizáció ellenségének vonásai mögé bújtatták, s ekként a Mátyás-ellenes humanista propaganda fontos emlékei. A kép az Általános Képtárban 1870-től volt kiállítva. Marczibányi István gyűjteményéből származik.10 A másik Mátyás portré a 16 és 17 lt.sz. képekkel lényegében azonos típus, az arcvonások hasonlóak, csakúgy, mint a rövid, göndör haj, a szakáll; hiányzik azonban a babérkoszorú. Míg az előbbiek mellkép formátumúak, addig ez derékkép. Az eltérő formátum mellett stiláris különbségek is érzékelhetők: az arcvonások erőteljesebbek, az öltözék jelentősebb szerepet kap, a páncél jóval részletezőbben lett megfestve, a fehér ing gallérja látszik csak ki alóla, s a rajta átvetett vörös köpönyeg dúsan redőzött. Mátyás jobb kezében 240
