Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Barokk művészet
Puskás Bernadett Feliratos ikonok a munkácsi püspökség 17. századi emlékanyagában A 17. század derekán, a történelmi Magyarország északkeleti részén joghatóságában több vármegyét átfogó bizánci rítusú püspökség működött, melynek központja a Munkács-Csemekhegyi kolostor volt.1 Bár az egyházmegye történetének főbb eseményei ismertek, számos kérdés vár még megválaszolásra a püspökség egyházszervezeti felépítésének alakulásával, liturgikus gyakorlatával és művészetével kapcsolatban. A püspökség művészetének, történetének kutatásában sajátos gondot jelent, hogy az egyházközségek működésének többé-kevésbé pontos dokumentálása főképp Mária Terézia uralkodása alatt, Olsavszky Má- nuel püspök (1743-1767) idejében megfogalmazott rendelkezések nyomán indult meg.2 A levéltári kutatások arra utalnak, hogy azt megelőzően, az ikonfestő, templomépítő mesterekkel kapcsolatos adatok elsősorban peres iratokban maradtak fenn. Templom- épületek, ikonosztázionok állítására, műhelyek működésére vonatkozó adatok viszonylag ritkák a forrásokban.3 Ezért különösen is jelentős, hogy a művészettörténeti emlékanyagban, az ikonokon a 17. század első harmadától megszaporodnak a hosszabb-rövi- debb egyházi szláv nyelvű feliratok. Ezek néhol csak a mű készítésének évszámát adják meg, a mester szig- natúrájával. Máskor azonban a mű megfestésének körülményeire is rávilágítanak. A szignálás gyakorlata már az előző század galíciai ikonfestészetében is felbukkan. Azonban a 17. század elejétől szinte jellemző kísérőjévé válik egy-egy műhely gyakorlatának. Az egyik ezt a gyakorlatot példázó festőműhely a Przemysl és Lviv (későbbi nevén Lemberg, majd Lvov) között fekvő galíciai Szudova Vis- nyában működött. A 17. század elejére mind a przemysli, mind a Ívovi egyházmegyében a városi polgári műhelyek átvették a korábbi kolostori műhelyek vezető szerepét. Az újkori ikonosztázion-állítási gyakorlat olyan keresletet teremtett, hogy a kutatás szerint néhány évtized alatt szinte minden jelentősebb városkában alakult egy kisebb műhely, vagy tevékenykedett ikonfestő mester, aki néhol az ikonok kereteit is maga készítette, tehát fafaragásban is gyakorlott lett. A mesterek kezdetben a helyi igények kiszolgálását végezték, azonban a sűrű műhelyláncolat miatt rövidesen további megrendelések felkutatására is szükség mutatkozott. A történelmi Lengyelország bizánci rítusú püspökségei már a középkorban is kapcsolatokat ápoltak a Magyarország területén kiépülő munkácsi püspökséggel, vándorpapokat küldtek a felvidéki falvakba. Szórványos adatok határon átnyúló művészeti kapcsolatokra is utalnak. Az egyházközségekben fennmaradt ikonok is galíciai műhelyekből érkeztek. Mivel jelenlegi ismereteink szerint a munkácsi egyházmegyében a 16-17. század fordulója előtt kolostori környezetben s inkább szórványosan lehet számolni festők működésével, s a helyi bizánci rítusú közösségek híján voltak polgári központoknak, mecénásoknak, a 17. század elejére sem épülnek ki jelentős önálló műhelyek. így válik jelentőssé az a mestervándorlás, amely több város irányából indult el. A vándormesterek, vándorműhelyek tevékenysége révén elkészült ikonosztázionok és töredékeik nemcsak a Felvidéken, Kárpátalján, de Máramarosban is fennmaradtak. Visnya a 17. században Lviv után olyan második élvonalbeli gazdasági és kulturális központtá vált, ahol több, mint tíz céh működött. Egyházközségében itt elsők között szerveződött templomi testvériség a templomi felszerelés megújítása, bővítése gondjainak fel- vállalására.4 A városban tartott vásárok révén a festők ismertsége is szélesebb körben teijedhetett. Talán ez is magyarázza, hogy más festőműhelyek gyakorlatához képest a visnyai mesterek tudatosabban és gyakrabban jegyezték műveiket, és a szignókban kihangsúlyozták a városhoz való kapcsolatukat. Az ikonokon fennmaradt feliratok szerint a visnyai mesterek tevékenysége 1646-1688 között lendül fel, elsősorban Szudova Visnya környékén, de az ún. Bojkóföldön (Turka környéke) és Kárpátalján is.5 A mesterek a Szambir- Turka útvonalon haladtak megrendelések után vándorolva Kárpátalja felé. A visnyai műhelyből indult Ilia Brodlakovics is, aki Munkácsra érve feltehetően saját műhelyt nyit, s ezt követően munkácsi festőként szignálja ikonjait. Élet1. kép. Ilia Brodlakovics: Istenszülő a gyermekkel, Oroszvégről. Ungvár, Kárpátaljai Megyei Boksay József Művészeti Múzeum, Itsz. ZK-800. Fa, tempera, 106x80 cm. 1641. Fotó: Hasznos Zoltán 187
