Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Barokk művészet
Omnis creatura significans eszközt, köztük a muzsikát és a tömjénfüstöt is bevetve igyekeznek magukhoz csábítani a lelkeket. A katolikus meggyőzés eszközei tehát az emberi érzékekre hatnak: a muzsika a hallásra, a tömjén a szaglásra, a színes papi öltözékek pedig a látásra. (Gondoljunk bele, milyen nagy volt a kontraszt az oltárképekkel és szobrokkal ékes, tömjénillatú, muzsikaszóval betöltött katolikus, és a fehérre meszelt falú, puritán berendezésű, az orgonát csak a zsoltáréneklés kíséretéhez felhasználó protestáns templomok között.)6 Adriaen van de Venne volt az illusztrátora a kálvinista Jacob Cats 1625-ben, a házasságról és a családi életről írott Houivelyck (Házasság) című rendkívül népszerű művének is. Ezt a korabeli népszerűséget jól példázza egy 17. századi holland festőnek a Szép- művészeti Múzeumban őrzött családi portréjaz (1. kép), amelyen az asszony Cats könyvét tartja kezében, s jól látható, hogy a könyv a Vrouwe (feleség / asszony) fejezetnél van nyitva. Az asszony és legnagyobb leánya az etetőszékben ülő kisbabára mutat, aki testvérétől éppen egy szőlőfürtöt vesz át: a szőlő, mint hagyományos Krisztus-szimbólum a női tisztaságot, és az erényes, keresztény életvezetést is jelképezte. A festmény megrendelői tehát önmagukat a bárki másnak példaként szolgáló „minta-családként” kívánták megörökíttetni: az övéiért felelősséget vállaló apa, a háziasszonyi kötelezettségeit maradéktalanul ellátó, és gyermekeit erkölcsösen nevelő anya látható itt három gyermekével. Egészen más családot mutat be Jan Steen 1665 körül festett életképén, amely az „Ahogy az öregek énekelnek, úgy fújják a fiatalok” holland közmondást ábrázolja.8 Az öregasszony papíiján is olvasható bölcsesség a szülői példamutatás fontosságát hangsúlyozza. De vajon milyen nevelés az, ahol az apa széles vigyorral maga dugja a pipát gyermeke szájába, miközben a család többi tagja a szerelmi vágyat geijesztő bor és osztriga mellett múlatja az időt? Bár Jan Steen festménye inkább tűnik mulatságosnak illetve szórakoztatónak, mintsem különösebben elrettentőnek, a 2. kép. Frans Floris: A Tapintás allegóriája. Budapest, Szépművészeti Múzeum. Kék papír, szürkés-barna festék, fedőfehér. 204x268 mm. 1561. Fotó: Rázsó András. 17. századi néző egyértelműen felismerhette benne az erkölcsi figyelmeztetést. A számunkra első pillantásra korabeli életképnek látszó jelenet vidáman mulatozó alakjai egyúttal az öt érzéket is megtestesítik: az idős, olvasó asszony a látást, a pipázó fiú és a kutya a szaglást, a dudán játszó ifjú a hallást, a borospoharat tartó nő az ízlelést, a gyermekét átölelő asszony pedig a tapintást jelképezi. S hogy lássuk, ez valóban így van, lépjünk vissza az időben a németalföldi érzékábrázolások kezdeteihez, s kövessük végig a fejlődés főbb irányvonalait a 17. század derekáig. Az első és az ikonográfia standardizálódása szempontjából is meghatározó németalföldi rézmetszetsorozatot Frans Floris rajzai (2. kép) után Comelis Cort készítette is6i-ben.9 A16. század utolsó négy évtizedében ezután számos, a Floris-Cort metszetekből kiinduló grafikai sorozat készült, amelyen az egyes érzékeket női alakok személyesítik meg, az adott érzékre jellemző attribútumok és állatok kíséretében. Ezek közé tartozik a témánk szempontjából különösen fontos, öt lapból álló sorozat, amelyet Marten de Vos rajzai után Adriaen Collaert metszett rézbe 1575 után.10 Az érzékek perszonifikációi idealizált, fiatal, ülő női alakok, akik tájháttér előtt jelennek meg. A látást megszemélyesítő nő tükörben szemléli magát, lába mellett pedig az éles látásáról ismert sas látható. A hallás nőalakja lanton játszik, lábai előtt további hangszerek fekszenek a földön. Lantjátékát a kitűnő hallással megáldott állat, a szarvas figyeli. A szaglás perszonifikáci- ója földön termő és vázákban nyíló virágok sűrűjében üldögél, fején virágkoszorúval. Kísérőállata a kifinomult szaglással rendelkező kutya, aki orrát magasra tartva szimatolja a növények illatát. Az ízlelést megtestesítő nőalak egyik kezében bőségszarut tart, a másikat díszes edényben felhalmozott gyümölcsökön nyugtatja, míg szájához emel egy almát. A földön különféle gyümölcsök és zöldségek kínálják magukat, amelyekből jóízűen lakmározik egy majom. A tapintást megszemélyesítő nő jobb kezével hálójába kapaszkodó pókra mutat, bal kezén madár ül, aki csípésre nyitja csőrét. A nő lába előtt teknős araszol. Az attribútumokkal és kísérőállatokkal ellátott nőalakok mögött, a háttér két oldalán minden metszeten egy ószövetségi, és egy újszövetségi jelenet látható. A látást ábrázoló lap bal oldalán az Úr megmutatja Ádámnak és Évának a Paradicsomkertet, a jobb oldalon Krisztus meggyógyítja a vakot. A hallást ábrázoló lap hátterében az Úr magyarázatot kér Ádámtól és Évától, a másik oldalon Keresztelő Szent János prédikációja szerepel. A szagláshoz az Úr életet lehel Ádámba és a Magdolna megkeni Jézus lábát jelenetek kapcsolódnak. Az ízlelés esetében Ádám és Éva látható az almával, valamint a csodálatos kenyér- és halszaporítás. A tapintás nőalakja mögött a Kiűzetés a Paradicsomból és a Krisztus megmenti Pétert a vízből jelenetek szerepelnek. A bibliai eseményeknek az érzékekkel való társítását — amelyek esetenként igen ta- lálóak, máskor kissé erőltetettnek tűnnek — a metszetek alsó részén elhelyezett latin nyelvű feliratok is 182
