Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)
MUCSI ANDRÁS AZ ESZTERGOMI KORTÁRSAKRÓL - Gadányi Jenő és Esztergom
zék helyettesítette, csupán a képek eladási árának feltüntetésével, 100 400: Ft-ig. (A rézkarcok ára 80: Ft volt.)2 A kiállítást 1954. október 10-én, vasárnap délelőtt fél 12-kor Dévényi Iván nyitotta meg. Megnyitó beszéde előtt Gadányi rövid bevezetőt mondott a rajzművészet szerepéről, jelentőségéről, majd Victor Hugót idézve, a művész, a természet és társadalom viszonyáról. A két hétig tartó kamarakiállítás október 25-én jelentős sikerrel zárult. Korábban a Magyar-Szovjet Társaság helyiségébe egy esztergomi értelmiségi klub utópiájának gondolatával a kiállító helyiséggel nem rendelkező Balassa Bálint Múzeum rendezett képzőművészeti kiállításokat (Nyergesi János, Bajor Ágost, majd kollektív kiállítás esztergomi művészek anyagából). A kiállítások többnyire konzervatív közönsége most érdeklődéssel fogadta Gadányi, a szigorú, aszkétaarcú festő elvontnak tűnő, de életörömtől sugárzó látomásait és mérsékelten, de vásároltak a kiállatott Gadányi képekből. Az egyébként is termékeny Gadányit - a láthatatlanságára ítélt képalkotók korában - már az esztergomi kiállítás lehetősége is, majd a sikeres kiállítás ténye további lázas alkotómukára serkentette. Régi barátja, az esztétaként és kritikusként is kitűnő Kassák Lajos, Gadányi munkásságát ebben az időben csak naplójegyzetekben méltathatta: „Gadányiéknál voltunk, mennyi lendülettel és szívóssággal dogozik ez a minden szakmai közösségből kiszorított, pénzkereseti forrástól elütött művész! Egy magányos szigetre űzték, és nem vesztette el kontaktusát a világgal. Csupa izgalom és invenció. Kisebb és nagyobb méretű képeken dolgozik diófapáccal, tintával, tussal, akvarellel, temperával, pasztellel, olajjal. Mindig is jellemző volt rá a vonal- és színérzékenység, s az utóbbi esztendő megpróbáltatásai nem fárasztották el, nem vették el kedvét az állandó kísérletezésektől. Sőt, ez a magábaszorítottság még tágabban, mélyebben, perspektivikusabban láttatja vele a világot, ez eddiginél is gazdagabban fogalmazza meg képi mondanivalóit. Azt hiszem, festőink között ma ő tart a legmesszebb. Nem egy irányban halad, nem egyetlen problémát akar megoldani, de minden kép új feladat a számára, új titokra tapint rá, és új távlatokat nyit meg. Vannak képei, amikor egész vékonyan, hígított anyaggal fest, szinte átlátszóak finomságukban, és sugározzák magukból festőjük izgalmát. Azt mondhatnám, a szürrealizmus határait érinti ezekben a képekben, de egyáltalában nem szürrealista a szó 81
