Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Olajos István: Magasabb szférákban élt...

Olajos István: Magasabb szférákban élt Johann Gottfried Herder: A földön itt csak álom, álom az életünk. Lengünk, mint árnyak a hullámon és elveszünk. Az idő méri útjainkat s a tér idelenn; s nem tudjuk, hogy ölében ringat a végtelen. V. Nyilassy Vilma fordítása Hatvanegy koraőszén egy verőfényes délután történ­hetett. Zárás előtt az utolsó látogatócsoportot engedtem ki az esztergomi királyi palota ásatásaiból a börtönön és őrszobán keresztül. Megyek fel a külső lépcsőn, hogy a kápolnaajtót is bezárjam, hát eláll a lélegzetem, lábam a földbe gyökerezik. Egy ember áll fenn a várfal tetején, azon a részen, melyet azóta lebontottak, hogy a rózsaab­lak lássák a Duna felől. Szólni nem mertem, nehogy megijedjen és leessen a harmincév körüli, vékony, szerá­fi jelenség. Befelé, a kis várudvar tetőzetéig tíz, kifelé negyven méter a mélység. Vártam hát szívdobogva, míg kezével szemeit emyőzve Párkány-felé kiszemléli ma­gát, majd biztos léptekkel eljön a Bagoly-várig (osztrák kaszárnya) és ott leugrik 3-4 méterről a fehér-kőlapos te­raszra. Ekkor lépek csak oda és kérdezem: nem fél ilyen helyeken mászkálni ? Azt mondja: nem, mert egyáltalán nem szédül, a Lipót-bástya mellvédjét épp az imént járta körül. Hátam lúdbőrzött. Kérdezem, nincs kedve megte­kinteni szokványos útvonalon is a Vármúzeumot ? Mert egyébként szimpatikusnak tűnik a szőke, halkszavú fia­talember. Azt mondja járt már benn, de ha nem zavar, szívesen megnézné megint. A királyi vár-kápolna és Vitéz-stúdió közti átjáróban iparkodtam úgy állni, hogy hátammal takarjam a bás­tyához vezető csigalépcsőt, nem kívántam látni, hogy esetleg mégegyszer körbemegy a kifelé rézsűs könyök­lőn. Más meglepetés ért. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom