Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Hoppál Mihály: A Magyar mythologia helye és értékelése
szentel a boszorkány alakjának, melynek megrajzolásához felhasználta az általa elért boszorkányperek anyagait, ezeknek a gyűjtését is ő kezdte el. A tizenötödik fejezet a Papok különböző fajtáinak ismertetését adja. A táltosok, bölcsek, mágusok, jósok, javasok és garabonciások soroltatnak a „papi” rendbe — a saját rendszerén belül ésszerű az elgondolás: ha pogánykori vallásról beszélünk, akkor papoknak is kellett lenni. Ma már tudjuk, a táltosok nem voltak papok, különösen nem a „sámán-vallás” papjai. A tizenhatodik fejezetben a Szent helyek, az oltárok és különböző bálványok bemutatását végzi el. Különösen érdekes és logikusan felépített az, amit bálvány szavunk eredetéről, illetve az adatok kultúrtörténeti hátteréről mond. E fejezet végén található egy néhány lapos összefoglaló „bizonyos egyszerűbb jelek használatáról, melyekkel az istenség bizonyos tulajdonsága, ereje és hatalma kifejeztetett ... ”, ezeket a szimbólumokat Ipolyi egy azóta már nem használatos szóval Jelvek cím alatt foglalta össze, s talán ez az egyik legkorábbi etnoszemiotikai tanulmány a magyar folklórban. A két utolsó fejezet, elsősorban a népszokások kutatói számára nyújt gazdag anyagot, amikor Istentisztelet, Áldozat, Ünnepek, Szertartások és a Temetés címszók alá csoportosítva mutatja be azokat a történeti adalékokat, amelyeket összegyűjtött, s melyeket történeti sorrendben rakott egymás mellé, ily módon, ha nem is tökéletesen, de kirajzolódhat a történeti folyamatosság képe. Érdekes, hogy az áldozat témája mennyire mélyen foglalkoztatta Ipolyi képzeletét, többször visszatért a témára — említi például a lóáldozatot, amiről azóta régészeink bebizonyították, hogy valóban a honfoglaló eleink szokásvilágának része volt.49 Egy néhány lapos tartalmi ismertető méltatlanul elnagyolt egy félezer oldalt is meghaladó munkáról. Minden fejezetéről részletesen kellene szólni, s akkor még inkább kiderülne, ami elmondható a lidérc címszónál olvasható anyagról, hogy Ipolyi szövege oly teljes és bőséges példákban, hogy tulajdonképpen az újabb adatok ismeretében sem találunk benne kiegészíteni vagy éppen kivetni valót.50 A szó eredetét a nyelvészek azóta sem tudták megfejteni, ugyanúgy csak találgathatunk, mint Ipolyi. Diószegi Vilmos mintaszerűen alapos kutatásai51 után ma már jóval többet tudunk a „táltos” alakjáról, illetve a táltos-hiedelemkor egészéről. Ipolyi két helyen is írt a táltos két formájáról: a táltosról és a pogány magyarok áldozópapjáról, mindkét helyen olyan értékes régi adatokra hívta fel a figyelmet, hogy azokat érdemes lenne újraértékelni. Érdekes, hogy egyáltalán nem szólt a bika-küzdelemről, meg arról az Alföldön közismert hiedelem-mondáról, hogy egy ember alakú táltos küzdő bikává változhat át a küzdelem előtt, csak a táltos lóval kapcsolatos mesei hagyományokat, elbeszéléseket említette. Máshol viszont elsőként jegyzett fel olyan apró jelenségeket, szavakat, amelyek jelentéktelenségük miatt elkerülték, és azóta is elkerülik a kutatók 48
