Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Hoppál Mihály: A Magyar mythologia helye és értékelése
a mindennap beszélt köznyelvhez, amely régi történeti korok emlékeinek a megőrzője. Más szavakkal az élő néphagyomány összegyűjtése szükséges a nemzeti mitológia rendszerének helyreállításához. A Grimm-testvérek példát mutattak úgyszólván egész Európának az ilyen gyűjtésben. Ez az időszak volt a szóbeli hagyomány, a mondák, mesék, regék, népdalok, szólások, példabeszédek, babonás hiedelmek és közmondások összegyűjtésének, pontosabban a gyűjtések megindulásának az ideje Európa- szerte. Ipolyi beletartozik azoknak a kutatóknak a sorába, akik a német polgári romantika nép felé fordulásának eredményeként elkezdték gyűjteni a saját népük folklórját.12 így például a délszláv anyag összegyűjtése Vük Stefanovics Karadzic13 (1787—1864) kitartó szorgalmának köszönhető, míg a különböző északi szláv népek mitológiájával, illetve népköltészetével többen is foglalkoztak. Meg kell említeni Josef Dobrovskyt14 (1753—1829) a tudományos szlavisztika egyik megteremtőjét, aztán Pável Jozef Safarikot (1796—1861), aki a jénai egyetemen tanított, s megírta a szláv nyelvek és azok irodalmának történetét,15 és végül Ignác Jan Hanusch nevét (1812—1869), aki a lembergi egyetemen volt a filozófia tanára és 1842-ben jelentette meg Die Wissenschaft des slawischen Mythus16 című könyvét. Ezeknek a tudósoknak a munkáit Ipolyi mind ismerte, hivatkozott rájuk, nyelvismerete lehetővé tette, hogy valóban használja is az azokban talált adatokat. Mivel a fiatal zohori pap szlovákul is tudott, ezért a szláv anyag is elérhető volt számára, ebben is felülmúlta mesterét, közép-európai kortársaival szemben pedig magyar nyelvtudása révén volt előnyben. Ezért állíthatjuk, hogy Ipolyi tájékozottsága jóval meghaladta kortársaiét. A XVIII. és XIX. század fordulója körüli évtizedek jelentik a velünk rokon finn nép körében a tudományos alapokon nyugvó nyelvészeti és mitológiai kutatások megindulását. Itt érdemes kitérni azokra a rosszindulatú legendákra, amelyek szemére vetették Ipolyinak, hogy elfogultan, a keleti, elsősorban az iráni párhuzamokat kereste, s tartotta fontosnak. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kelet felé fordulás a korabeli összehasonlító filológiai kutatás irányulása volt, s a későbbi finnugor kutatás még csak szárnyait bontogatta. A következőkben bizonyítani szeretnénk — a legendák cáfolatául —, hogy Ipolyi mintegy megelőzve a finnugor nyelvészetet, nyomatékosan hangsúlyozta az „éjszaki” népek hitvilága ismeretének szükségességét. Használta megint csak elsőként és többször idézte Christian Eric Lencquistnek a finnek hiedelmeiről 1782-ben latinul kiadott munkáját,17 vajon ki olvasta vagy idézte rajta kívül azóta is a fanyalgó hazai kutatók közül. De szóljon inkább ő maga: „Egyiránt kell még egy tekintetet vetni éjszakra is, a ma ott székelő azon népre, mellyel a még felismerhető nyelvrokonságnál fogva a tudományos vizsgálat régi históriai kor előtti időkben törzs s népcsaládi rokonságba hoz, értem a Finneket. Ezt pedig annál inkább, miután körében a pogányság sokkal tartósb volt, s néhol még máig 40
