Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
A népi munkák datálása nagyon nehéz, s éppen ezért a különböző tájegységek darabjainak pontos történeti időrendben való tanulmányozása egyike a legnehezebb feladatoknak.107 A hosszú időn keresztül ismételt azonos motívumok hagyományossága a csupán stíluskritikai szempontú vizsgálatot nem teszi lehetővé. Mivel a hímzett darabok használati tárgyak voltak, ezért készítési évüket csak a legritkább esetben hímezték rájuk. Mégis a kevés fennmaradt évszámos darab, aztán a korai gyűjtemények anyaga és az öregek visszaemlékezései alapján a népi hímzőművészet fejlődéséről és változásairól bizonyos képet alakíthatunk ki. Valószínű, hogy az úri mintákra emlékeztető, főleg a Felvidékről ismert, selyemmel hímzett darabok tartoznak a népi varrottasok legkorábbi, talán még a XVIII. század első feléből származó rétegébe. A XVIII. század közepének szálánvarrott datált darabjai, amelyeket az esztergomi Ipolyi-gyűjteményben egy 1759-ből való dunántúli párnahéj képvisel, általában durva szőrfonállal vagy gyapjúval vannak hímezve. Legtöbb példa a Nyugat-Dunántúlról ismert, de az Alföldön is ismeretesek voltak a szőrrel varrt munkák és néhány erdélyi emlék is ezekkel tartozhat egy csoportba. A XVIII. század második felében és a XIX. század elején szőrrel és házilag festett gyapjúval szabad rajzú hímzéseket is varrtak a Dunántúlon, a legkésőbbi datált darab 1828-ból való. Az Alföldön, főleg a Kunságban, Erdélyből a XIX. század utolsó negyedéből is ismerünk gyapjú hímzésű vőfély kendőt (Kalota- szegről). A szőr- és gyapjúhímzés azért válhatott kedveltté, mert fonalát a nép maga elkészíthette. Legkésőbben a XVIII. század utolsó harmadától a sok szálból sodrott, általában pirosra vagy kékre festett és fejtőnek nevezett pamutfonál hamar népszerű lett mind a szálánvarrott, mind a szabad rajzú hímzések készítésében (a legkorábbi ilyen datált darab az Ipolyi-gyűjteményben 1755-ből való). Gyapotot a takácsok már a középkor óta használtak, de szélesebb körben elterjedt pamutszál nagyobb mennyiségű behozatalára a XVIII. sz. előttről nincsenek adataink. A parasztság körében az olcsó pamut nagyon hamar népszerűvé vált, az 1800-as évek elejére már országszerte ez volt a legkedveltebb hímzőfonal s az is maradt egészen a XIX—XX. sz. fordulójáig, mikor a francia DCM gyár nagyüzeműen gyártott mercerizált pamutja váltotta fel. Az ország legtöbb vidékén ma már csak pamuttal készített varrottasokat lehet találni. A Dunántúlon főleg a nyugati részeken a hímzés divatja még a múlt században kihalt. A Rábaközből arra vannak adataink, hogy az 1830-as évek után varrottasok már csak elvétve készültek. A kevés eddig ismert darabot, főként halotti lepedőket, vánkoshéjakat családi ereklyeként őrizték meg. A hímzés az Alföld nagy részén 1850 előtt megszűnt, a keleti országrészben, Erdélyben és a Felvidéken azonban a varrottasok virágkora az 1860—1870-es évekre esett, sokfelé az első világháború után is hímeztek, sőt még ma is. 184
