Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
fonállal varrott keszkenők mennyi kívántatik, bizonyosan nem tudom. Asztal- noknak, pohárnokoknak kívántatik olyan.”21 Ezt a szokást 1736-ban Apor Péter is feljegyezte: „Mikor harmad napján az új házasok a szülei házától el akartanak menni, akkor a menyecske anyja az násznagynak, nyoszolyóasszonyoknak, vőfélynek, nyoszolyókisasszonynak ajándékot küldött, úgy a násznépe közül az elévalóinak egynéhány arany, ezüst skófiummal selyemmel varrott keszkenyőköt... küldött.”22 A hímzés népszerűségét az is mutatja, hogy a varróládikát még a kolostorba vonuló szüzek is magukkal vitték. 1639-ben Csáky Anna Franciska írja a zárdából öccsének, idősb Csáky Istvánnak: „Az Panoka Kdét alázatosan kéri az szegény anyja varró kis ládáját küldje neki. Tudom maradt selymei, varrani való eszközei, ha én velem együtt ketten nekünk küldené Kd, hálaadással vennök, mert most azok nem kellenek Kdnek, az kinek ezután kellenék, tudom viszen magával.”23 A gyorsan terjedő hímzésdivat kezdetén nyomtatott minták még nem segítették a hímzéssel szívesen foglalkozókat, éppen ezért a nők úgynevezett példákra (mintakendőkre) gyűjtötték össze mindazokat a motívumokat, amelyeket sikerült megszerezniük vagy amelyek megnyerték tetszésüket. Egy-egy személynek gyakran több ilyen példája, mintakendője is volt. A hímzett példák legféltettebb kincsei voltak a régi magyar nőknek. Jól mutatja ezt az a levél, amelyet Guthi Országh Magdolna írt 1563-ban leányának, Bánffy Annának: „Ez elmúlt időkben is írtok vala, hogy egy példánk vagyon Borbála asszonynál, nagy öreg példa, szövés is vagyon egy nehány rajta, a te gyöngyös hímed is, a ki mennyegzőre készülhete meg, hanem azután készíteténk meg, rajta vagyon, azon megismerhedd, azért mindenképpen ha nálad nem volna, légy érte, hogy adja hátra, mert bizony igen bánjuk, ha meg nem küldi. Azért vagy szép szóval, vagy haraggal érte légy, adja meg; ha azt mondaná, hogy megküldötte, a kisebbiket küldötte meg, de azt kit neked is mutattunk sok színes selyemmel varrott oltán (sic!) fogva nála vagyon. lm neki is írtunk felőle, küld meg neki a levelet valahol vagyon, hami választ tészen bár felnyisd a levelet és ahoz képest megint írhatsz neki. Azért adtam vala néki a példát, hogy egy kis részét varrott volna és úgy felejtették el nála, egy először csak szép szóval kérjed, ha ugyan meg nem akarnálja adni, mind haraggal mindenképpen érte légy, hogy megadja, mert bizonnyal higyjed nála vagyon, bizony nagy drága marhánknál inkább bánnók, ha elveszne tőlünk az a példa... Ha valaki oly bízott embered vagyon, orozva is tudakozzál, ha nála látják a példát.”24 Sajnálatos, hogy ilyen példák nem maradtak meg nálunk, de külföldön maradtak fenn XVI—XVII. századi mintakendők, melyek közül legtöbbet a londoni Victoria and Albert Museumban őriznek.25 1523-ban megjelent Augsburgban az első nyomtatott kézimunkaminta- gyűjtemény, amelyet gyors egymásutánban német és olasz (1527-től) nyomdák 171
